A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
Vérfagyasztó morgása fájón hasít végig a csípős éjszakai levegőben. A pokolban szenvedők örökös halálhörgése szakad ki a tüdejéből, ahogy az égett kénkő szagú levegő áthasít a hangszálai között. Éles tépőfogai még az alvilág forró, fülledt levegőjébe is sebet hasítanak, ahogy az kiáramlik állkapcsai közül. Ébenfekete bundája az éjszaka sötétjébe rejti démoni erőkkel felruházott testét, de a kínok között kicsordult vér vörösével világító szemei a rettegés legmélyebb érzését mélyesztik a szívedbe. Minden lépése a pokol tüzével égeti mancsának nyomát örökké a földbe. Áldozataként megszűnik minden remény, előle nincs menekvés, mert ha egyszer futásnak ered, nincs olyan földi lény, aki gyorsabb lenne nála. Ő a pokolkutya, a démonok küldötte, nyughatatlan őrzője az alvilágnak. Testvéreivel ügyel az élők és holtak világa közötti rend fenntartására, aki egyszer belépett a kapun, vissza már nem térhet.
S mi végre égetik ők nyomaikat az élők világának földjébe? Nos olykor temetőkben kószálva őrzik a holtakat, ám máskor komolyabb megbízatást kapnak: az örök rabságra ítélt lelkek begyűjtését. Hiszen a démonok jól ismerik az embereket és az őket éltető vágyakat. A keresztutaknál alkuk köttetnek, s megpecsételik egy-egy rossz útra tévedt lélek sorsát, egyetlen beteljesült kívánságért cserébe. De a megalkuvó démon türelme véges és a homokórában gyorsan peregnek a szemek. S ekkor érkeznek szívbe hasító morgás és vérfagyasztó ugatás közepette a megállíthatatlan behajtók, hogy éles karmaikkal és szétfeszíthetetlen álkapcsukkal megragadják az örök kárhozatra ítélt lelket, majd levonszolják azt a pokol legmélyebb bugyraiba.
Az ókortól számítva napjainkig számtalan néven ismertté váltak, mint Kerberosz, Barghest, Black Dog, Black Shuck, Padfoot, Striker és még sorolhatnám napestig. Elsősorban a Brit-szigetek hagyományaiban találkozhatunk velük. Méreteik rendszerint egy labradoréval vagy német juhászéval egyeznek meg, ám vannak igen kirívó termetek is.
Az egyik ilyen monstrum, aki bizonyára többek számára is ismert, nem csak magasságára nézve élvez hatalmas előnyöket, de egyik testrészéből is kettővel többet kapott, mint az átlag. Ha még van, aki nem jött volna rá a nagyra nőtt eb nevére: Ő -a már említett- Kerberosz, az alvilág háromfejű őrzője. Ám hiba lenne, ha a bemutatásából bárki egy játékos kedvű, pajkos óriáskutyusra következtetne, hiszen isteni mivolta több tiszteletet érdemel. Szülei nem kevéssé voltak félelmetes külsejűek, apja a borzalmas Tüphón, édesanyja, pedig a félig nő, félig kígyó testű Ekhidna (aki szülőanyja a Szphinxnek, a Hüdrának és a Prométheusz máját újra és újra kitépő keselyűnek is). Így hát Kerberosz igen rettegett családba született, rokonságánál nem kevésbé megfélemlítve embereket és isteneket egyaránt. Csupán egyetlen isten volt képes arra, hogy megszelídítse a hatalmas bestiát: Hádész az alvilág istene, a holtak ura. Így Kerberosz, a mélység démona, lett a Pokol kapujának örökké éber örzője, aki biztosította, hogy a Styx folyón átkelt lelkek soha többé ne jussanak ki a holtak birodalmából. Nem hiába vélték úgy az ókori görögök, hogy a még rángatózó halott épp Kerberosz borzalmas üvöltését hallva kel át a másvilágra.
Viszont a pokolkutya nem csak egy egyszerű legenda és nem csupán az ókori görögöktől ránk maradt mítosz. Lehet, hogy története évszázadokkal ezelőtt megfogant már, talán a fantázia méhében, talán a valós találkozást átélt elmében, de ez a legenda nem mindössze buzgó történészek nyomán ütötte fel újra a fejét.
Az egyik legismertebb pokolkutya támadáshoz egészen 1577. augusztus 4-ig kell visszamennünk az időben, Blythburgh, a kis angol falu templomába. Ugyanis a lelkész egy nem mindennapi esetet jegyzett le ezzel a dátummal. Leírásában arról számol be, hogy a ceremónia közepén egy félelmetes fekete kutya tört be a templomba és sebességéből cseppet sem veszítve vágtatott végig a főhajón, ugrotta át az oltárt, majd ahogy elhaladt két mélyen imádkozva térdeplő ember mellett (egy férfi és egy fiúgyermek), mindkettő torkát átharapta és, amilyen hirtelen érkezett úgy tűnt el, kidöntve a templom északi ajtaját. Ahogy elhagyta az építményt a templomtorony hatalmas robajjal hullott a földre. A vén templom ajtaján napjainkban is felfedezhetők a bestia mélyen beleégett nyomai.
S, hogy miért nem lehet könnyedén kitalációnak titulálni a történetet? Számomra egy egyszerű gondolatmenet akadályozza meg a megfontolatlan ítélkezést: A papoknak régen is fontos célja volt, hogy a hívek számára a templomot, mint egyetlen menedéket tüntessék fel és, hogy meggyőzzék őket az építmény adta biztonságról, ahova a gonosz nem teheti be lábát. Így érthetetlenné válik, hogy a lelkész miért találna ki egy történetet, amelyben egy démoni bestia játszi könnyedséggel lépi át a templom óvó falait és lesújt a hívekre. Persze egyikőnk sem élte át az ott és akkor történteket így mindenféle szilárd ítélkezés alaptalan lenne.
De, hogy ne csak rossz szó essék ezekről a fekete bestiákról, fontos megemlítenünk a történetek egy gyökereiben különböző változatát. Igaz alig pár elbeszélésről van szó, mégis megváltoztathatja a nézőpontunkat. A pokolkutyák jellemvonásait kétségkívül hordozó fekete ebeket, egy legenda a nők védelmezőjeként mutat be, akik az elhagyatott, sötét utakon sétáló hölgyek mellé szegődnek és addig nem tágítanak mellőle, amíg a védelmük alatt álló személy újra biztonságos helyre nem érkezik. Bár vannak források, amik ezeket a kutyákat már fehér bundájúnak írják le. Talán csak tisztábbnak vélték ezt a színt a történet továbbadásához, a szokatlan kedvességű, hűséges, de épp oly rémisztő útitársnak.
A pokolkutyák megjelenése mindemellett egy igen baljóslatú jelnek számít. Az ébenfekete bestia, melynek szeme a vér vörösével világít, a halál ómene. Akihez hozzáér, hamarosan életét veszti a legendák szerint. Szemébe nézni is veszélyes, mert aki háromnál többször is a vöröslő mélységébe tekint, azt is hamarosan eléri a vég. Története képtelen elnyugodni, hiszen állandó rettegésben tartja még korunk egyre magabiztosabb és önhittebb emberét is. Vigyázz az éjszakai sétákkal, és ha mégis szembetalálkoznál egy pokolkutyával…nos, reménykedj, hogy védelmeződül szegül, mert ha áldozatának szemel ki, onnantól nincs menekvés.
Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!
Támogatott
böngészők
A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
