Paranoia

Mik irányítanak manapság szűkebb értelemben véve? A mamutcégek. Miket gyártanak ezek konkrétan mai filmünkben? Olyan mobilokat, amelyek képesek bemérni, hol tartózkodik gazdájuk, mit csinálnak, kikkel találkoznak, mit esznek, milyen bacilust szedtek össze az utcán, még a fogkeféjük színét is! Gondoljunk csak bele, mennyi személyes információ birtokába jutna egy esetleges zsebtolvaj, akinek épp a telefonunk akad a kezébe.

A történet főhőse Adam (Liam Hemsworth szereplésével, lehet örülni lányok) egy ambíciózus pályakezdő, aki épp szárnyait igyekezne bontogatni tervezőcsapatával, ám nincs siker kurdarc nélkül, elutasítják első próbálkozásukat. Ekkor már hat éve vártak a pillanatra, amikor ötletükkel berobbanhatnak a köztudatba, így a csalódás szíven ütötte a fiatalokat, pedig felvetettek egy gondolatot, ami igazán értékelendő lett volna: „Több időt töltünk SMS írással és a Twitteren, mint egymással. Mi változott meg? Mi lett más? Az, hogy már nem a kapcsolatot keressük, hanem csupán a kapcsolat illúzióját.” Ezen lehet filozofálgatni, hiszen nem véletlenül keringenek olyan képek kocsmákról, szórakozóhelyekről az Interneten, az alábbi szöveggel ellátott táblával megspékelve: „Nincs WIFI, beszélgessetek egymással!” Így van, elvesztünk a digitális világban, ahol a technológia kulcsfontosságú szerepet játszik, és már nem is tudnánk élni nélküle igazán, függünk tőle. Eltávolodtunk a Világtól, már csak a saját kis buborékunkban élünk, amibe nem fér bele a városokon – legyünk reálisabbak -, a számítógépünkön, mobiltelefonunkon kívüli természetes lét – persze tisztelet a kivételnek.

Visszatérve Adamre, hogy megismerjük kicsit a főszereplőt – a bábot, amivel mozgatják az eseményeket -, minden oka meg volt rá, hogy meggondolatlanul belemenjen egy ipari kémkedésbe. Ez volt az egyik lehetőség, s ha sikerrel jár nem kis mennyiségű pénzt, tervező csapata pedig állást kap vagy mehettek volna a bíróságra, mert a kudarc után a cég pénzéből rendeztek „hát ez nem jött össze, igyunk egyet” bulit. Abba viszont nem gondolt bele, hogy ennél sokkal rosszabb is történhet, ha belekezd a rivális cég megfúrásába. Az ajánlat csábító, és más választása nincs.

Gary Oldman játssza az első ránézésre rosszfiúnak beállított Wyattet, ám kiderül, hogy nem csak ő játszik tisztességtelenül, így második ránézésre az is kiderül, hogy az ellenséges cég vezetője, Goddard (Harrison Ford) is mocskos módszerekhez nyúl. A filmben alakított karaktere is remek megtévesztő volt - ebből is látszik, hogy nem Indiana Jonessal kezdte pályafutását a színész. Gary Oldmanről pedig annyit, hogy teljesen ugyanolyan teljesítményt produkált, mint az Éli könyve c. filmben – talán kicsit gyengébbet, de nekem mindig is az új Batman szériabeli Gordon felügyelő marad, ami azért egy pozitív karakter, így megint csak érdekes volt a negatív szerepben, habár se a kiemelkedően jó, se a borzalmasan rossz bélyeget nem lehet rásütni.

A színészi játékról: Liam Hemsworth sajnos eléggé tapasztalatlannak tűnt ezúttal, nem éreztem olyan hitelesnek a karaktert, amit át kellett volna, hogy adjon, de nem fogom csak őt szapulni. Senki sem nyújtott számomra maradandó élményt a vásznon, klisé és sablonáradat zúzta végig a terepet a film nézése közben. Nem volt annyira borzalmas, kikapcsolódásra szánt alkotásként tudok csak gondolni rá, viszont nem vagy vagyok megelégedve azzal, amit kihoztak az alapkoncepcióból. Ezzel szerintem kicsit egyedül leszek, de a filmzenék egyszerűen borzalmasak voltak, keveredett a mai popzene felületessége és a thriller hangulatot idéző, ismétlem, csak idéző hangeffektusokkal. Nem tudom mit akartak elérni ezzel a filmmel, de nem hinném, hogy maradéktalanul kivitelezték volna minden – valószínűleg – nagyszabású tervüket. Annyi biztos, hogy nem lehet a thriller szó szoros értelmében vett műfajába sorolni. Olyan témákat hoznak fel, amik bővebb kidolgozást is megérdemelhettek volna, de túl sok mindent nem lehetett belesűrítni a filmbe.