

A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzöi jogvédelem alatt áll!
Éli könyve
Bevallom, ezt a filmet másodjára néztem meg, ezelőtt négy éve láttam először. Most sem vagyok olyan öreg, de tizenhárom évesen azért kevesebb mondanivaló jött át, mint most. Azóta jóval kritikusabban állok néhány dologhoz, így újra nézve Denzel Washington sem tudta megbarátkoztatni velem a Szentírásban leírtakat. Nem éppen délutáni kikapcsolódásra szánt film, de ha valaki el akar gondolkodni egy kicsit a világ dolgain vagy éppen tisztességesen felidegesítenie magát, annak kitűnő választás.
Bizarr képi világgal kezdődik a film és a további képkockák sem hazudtolják meg az első jeleneteket: a világ poszt-apokaliptikus negatív utópiaként terül szemünk elé. Lepusztultság, mocsok, „ami kell, azt vedd el” életérzés uralkodik, amint azt egy tipikus világvége típusú filmben megszokhatta már az ember, csakhogy itt még nincs minden veszve…

Főhősünk, Éli egy vándor, aki a kietlen pusztaságokon át kitartóan halad nyugatra, útonállókba botlik majd nindzsákat megszégyenítően intézi el azokat, akik az útjába kerülve ki akarják fosztani - mondhatni tipikus megvilágításban zajlik minden. Ám a film egyetlen egy pont körül mozog, ez pedig nem más, mint a könyv, amelyre – értékének ellenére – egy embernek fáj a foga, viszont neki veszettül.
Ugyebár véletlenek nem léteznek a filmek világában, így Éli útja során érinti a ritkaságnak számító lepukkant, westernfilmek városaira hajazó kis települést, melynek vezetője (Gary Oldman) áhítozik hősünk birtokában lévő könyv egyetlen fennmaradt példánya után. A háború kirobbanását kevesen élték túl és az „égen ütött lyukon” át a Nap mindent felperzselt, elégetett – alig néhány idősnek számító ember maradt a fiatalabbak között – Carnegie és Éli viszont még emlékeznek a robbanás előtti világra. Főgonosz karakterünk harminc éve próbálja felkutatni a könyvet, mellyel új világot akar teremteni, s mihelyst megtudja, hogy Éli ennek birtokában van, elkezdődik a harc.

Carnegie tipikus példája annak, hogy egyesek az emberek vak hitéből – vagy inkább hiszékenységéből - vágynak hatalomra, megélhetésre és hogy nevén nevezzük a már fentebb sokat emlegetett könyvet, a Biblia az, amellyel el akarja érni mindezt.
Ejtsünk pár szót a deizmusról, amelyet a felvilágosult filozófus, Voltaire szorgalmazott oly’ nagyon. Ha ő látná ezt a filmet, bizony keresztény propagandának titulálná, ám azt a tényt sem feledhetjük el, hogy voltak és vannak ma is emberek, akik ha nem is mindig teljesen őszinte, de biztos támasz nélkül nem tudtak volna élni, ez pedig az egyház. A Bibliáról meg annyit, hogy nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem történelemkönyv alapon működik-e még ma is – a törökök például úgy tudják, hogy együtt jöttek őseinkkel az Etelközből és Bécset akarták elfoglalni. Na, most akkor mi is az igazság? (Persze a Szentírás alapjában véve érték, nem ócsárolni kívánom.) Tehát Voltaire szerint utóbbi intézmény a nép hitét kihasználja csupán és elnyomja az emberi értelmet bigott, vakbuzgó hívőkké gyúrva a tudatlanokat és, mint azt a középkorban is megtették, egy szóba került csak kivégeztetni egy gondolkodni merészelő embert. Nem állítom, hogy szóról szóra minden így van, ahogy leírtam, de az én olvasatomban és tudásom szerint ezek a gondolatok fogalmazódtak meg.
Összegzésként ajánlom a filmet az erős gyomrúaknak és vallásos embereknek - cica imádóknak semmiképp, ugyanis ebben a borzalmas utópiában már nem csak a kínaiak esznek macskát. Nekem a poén ugyan már négy éve le volt lőve, így nem okozott akkora meglepetést a vége, de újszölöttnek minden vicc új alapon oda fog szögezni a gép elé.
