Ez még csak a kezdet
Az első zarándoklatomra készültem már hetek óta. Barátnőmmel ( legyen Dóra a neve ) még a suli időben elterveztük, hogy neki vágunk az Ifjúsági Zarándoklatnak. Ezt a zarándoklatot minden évben megrendezik és az ország minden feléről jönnek az emberek emiatt, sőt egyesek még külföldről is eljönnek csak, mert neki akarnak vágni az útnak. Mi is így voltunk ezzel; megakartuk csinálni az utat. A zarándoklat előtt hetekig tartott a megbeszélés, hiszen nyár volt ő is dolgozott és nekem is rengeteg dolgom volt. Dóra pont az indulás előtti 2 nappal töltötte be a 18 évet. Ezt is megünnepeltük a „szűk” családi körben. De a nagy ünneplés közepette nem feledkeztünk meg a másnap ránk váró kalandokra. Dóra nővére már volt ezen a zarándoklaton és nagyon sok mindent meséltünk róla. Azonban tisztában voltunk azzal is , hogy egy ilyen utat mindenki másképp él meg. Ezzel a gondolattal hunytam le a szemem és közben imádkoztam Istenhez, adjon elég erőt arra, hogy képesek legyünk végig csinálni az utat.
Másnap mikor felkeltünk izgatottak voltunk és közben féltünk is. E kettő adott nekünk erőt. De ami a legfontosabb volt a hitünk, hogy elhittük, képesek vagyunk megcsinálni. Az érzelmek kavalkádjával búcsúztunk Dóra féltő szüleitől. Az ölelésekből nehéz volt kiszakadni. Hiszen bennünk is ugyanolyan félelem volt, mint bennük. Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk pontosan és a legrosszabb dolgok is megfordultak a fejünkben, mielőtt neki végtunk az útnak.
Az első kihívás a kiindulási pont felkeresése volt. Sose utaztunk, még együtt ilyen messzire. Az utazás során sok mindent meséltünk egymásnak: szerelmi élet, nyári élmények, legfontosabb érzések, család... stb. Ahogy elmeséltük egymásnak a dolgainkat rájttünk egy-két dologra magunkkal kapcsolatban, sőt többre is. Tanácsot adtunk egymásnak, de legtöbbször csak felvetettük a lehetőségeket. Észre sem vettük, hogy olyanokká váltunk akár a testvérek. Mire elértük az első megállót, már mindent tudtunk egymásról... legalábbis ezt hittük.
Leszálltunk Debrecenben a vonatról, hiszen itt kellett átszállnunk egy másik vonatra, hogy eljussunk a kiindulási településre. Csakhogy a másik vonat legalább 2 óra múlva indult vagy több is már nem emlékszem pontosan. A lényeg az, hogy lepakoltuk a cuccunkat a csomag megőrzőbe, ami már magában egy akrobatikus trükk volt a számunkra. A két hatalmas utazó nem akart beféri a szekrénybe. Ha nem 10 percig itt küszködtünk vele, akkor egy percig se. Az információs pultnál hülyének néztek minket, biztos gondolták magukban: „ Nézzétek már azt a két hülyét, még a csomagokat se tudják berakni a szekrénybe.” Mire sikerült elhelyeznünk a csomgjainkat a zár jelentett problémát, bele telt egy kis időbe, hogy rájöjjünk hogyan is működik a zárszerkezet. Amint megoldottuk a problémát neki vágtunk a városnak, ami szintén sok emléket hagyott maga után...
Varga Noémi
A weboldal tartalmának másolása TILOS, szerzői jogvédelem alatt áll.
Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!