PSZICHIÁTRIA MAGAZIN

Egyszer régen Horvátországba a tengerpartra utaztam. Mindenki azt kérte tőlem, hogy vigyek haza ajándékba kagylót. A tengerparton egy kagylót sem találtam, így a víz alatt kezdtem keresgélni. Pár csigaházat találtam csak nagy nehezen. Kivettem őket a vízből, de azon nyomban észre kellett vennem, hogy remeterákok laknak bennük. A remeterákról azt kell tudni, hogy nagyon puha, sérülékeny a potroha, ezért beköltözik egy csigaházba, hogy megvédje magát. A potroha mindig belül van, ő csak a fejét és a lábait dugja ki, amikor valamit akar, de ha megijed, ezeket is behúzza.
Mivel kellett a csigaház, egy kegyetlen módszerhez folyamodtam. Kiraktam őket a napra, hogy az kiszárítsa őket, aminek hatására a rákok kiugráltak. Amint elkövettem ezt, nagyon megsajnáltam őket, mert idekint teljesen alaktalanok lettek és összecsavarodtak. Ekkor fogtam a rákokat, és bedobtam őket a tengerbe. Tudtam, hogy azonnal meg fogják enni őket a halak, hiszen olyan kis életképtelenek, védtelenek. Megsajnáltam őket. Megöltem őket, mert kellett nekem a házuk! Pedig ők abban nőttek fel!
 
A büszkeségen gondolkoztam. Most valahogy másképp látom, mint ezelőtt. Eddig csak egy csúnya szó volt, és a legrosszabb vád, amit egy keresztény ember kaphat. Azonban egy kép jelent meg előttem. Egy szívet láttam, a mi szívünket! Ez a szív legalább olyan sérülékeny, mint a remeterák potroha. Meg kell védeni! Ha semmi sem védi, meghal ebben a kegyetlen világban, olyan sebezhető, képlékeny. Ennek a szívnek egyetlen vágya van: szeretetet akar kapni! Ahogy megszületünk sok új hatás ér minket, nem minden tökéletes, és idővel sémákat alakítunk ki, amik szerint viselkedhetünk. Ezek adják a játszmáinkat, melyek ösztönösek lesznek. Mégis tulajdonképpen egyetlen mozgatórugója van továbbra is ennek a szívnek: az, hogy szeretet kapjon. Ahogy láttam a szívet, egy fal vette körül. Ez a fal az utolsó védelmi pont, ami közvetlenül körülötte húzódik, így a legfontosabb szerep hárul rá. Ha ez ledől, a szív bármikor meghalhat. Ez az utolsó fal a büszkeségünk. Megvédi a szívet a haláltól. Sok fal lehet még ezen kívül, de legbelül ez az utolsó védelmi vonalunk. E nélkül a szív olyanná lesz, mint a remeterák potroha a csigaház nélkül.
 
Én szeretném, ha le tudna omlani ez a fal is a szívem körül, de tudom, hogy akkor bármi megtörténhet, védtelen vagyok. Ebben az esetben tényleg csak Isten tud megmenteni, maximálisan az ő erejére kell támaszkodnom, és benne kell bíznom nagyon-nagyon. Veszélyes! Az életem a tét! De szeretném megtenni, mert amíg a fal áll, addig csak rab vagyok, én pedig szabad szeretnék lenni!