PSZICHIÁTRIA MAGAZIN

Amint azt a bevezetőben olvashattuk az El Camino zarándokútnak négy fő kiindulási pontja van. Mind  Franciaországból indul. Az út végigjárásához sziklaszilárd akarat és kitartás kell, na meg kemény, rendíthetetlen hit. Felfoghatjuk úgy is, hogy teljesen magunkra vagyunk utalva. Az csapán egy dolog, hogy barátokkal vagy rokonokkal vágunk neki, a fizikai megpróbáltatásnál ez aligha lényeges. Azonban lélekben egyedül kell végig csinálnunk és csak is kizárólag magunkra számíthatunk. 

Miért jó egy ilyen utat végig járni? Biztos számos emberben felmerült ez a kérdés. Költséges, megterhelő, veszélyes és sok mindent fel kell áldozni ahhoz, hogy, sikeresen elinduljunk és célba érjünk.  Néhányan - meggyőződésem szerint - azt gondolják, hogy értelmetlen ábránd az egész, hogy befolyásolás alatt tartja az embereket vagy, hogy pénzkidobás és célvesztett szórakozás. Ez egy hatalmas tévedés kérem szépen. Ugyanis véleményem szerint, aki elindul egy ilyen úton általában, ha még spontán vág bele, akkor is tisztában van azzal, hogy mit vállal. Először azt hinnénk, hogy hosszadalmas időt vesz igénybe az előkészülés, de utána olvastam pár blogban. Ez egy ugyancsak nagy tévhit. A legtöbb tapasztalt zarándok azt tanácsolja, hogy a pénzen és okiratokon és nélkülözhetetlen tárgyakon, kellékeken kívül fölösleges bármit is magunkkal vinni. Például ételt általában útközben vesznek, házi praktikákat alkalmaznak a hólyagok és egyéb kellemetlen bőrelváltozás során. A gyógyszerek közül is csak a rendszeresen szedett, nélkülözhetetlen darabokat viszik, a többit útközben szerzik be, ha szükség van rá. Egész egyszerűen azért csinálják ezt, mert elmondásuk szerint az utolsó szendvics súlyát is vinni kell. Segítenek egymásnak, fontos a  tájékozódás és az érvényes iratok. Tehát Camino de Compostelába, Szent Jakab maradványaihoz bátran mondhatjuk, hogy bonyolult dolog eljutni, de az út szépségei az élmények és a lelki megtisztulás visszaadja a kezdetben nehéz indulást és a tengerpart szépséges látványa örökké megmarad szívünkben.