top of page

Tündérhegyen az első napom

Tündérhegy állítólag az ország egyik legjobb pszichoszomatikus és pszichoterápiás-rehabilitációs osztálya. Rövidítve ORII (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet). A belső dolgokra egy másik cikkemben részletesen kitérek, mert azok talán még se olyan egyszerűek. Az viszont tény, hogy kint van egy erdő közepén távolt mindentől, társaságában egy vadasparkkal, szép panorámával, két új apartman ház.

Naplórészlet: 2011.05.03.
Megérkeztem! Itt vagyok! De hol is? Most úgy éreztem, hogy a testemmel együtt a lelkem is megérkezett, a problémák meg kint maradtak. Vannak „jelképes” kerítések, amiket nem lehet elhagyni, most úgy érzem, hogy ez védelmet ad nekem, nem engedi a kinti rossz dolgokat be, fizikailag korlátozni nem korlátoz, hiszen hova is mehetnék. Megismertem a szobatársaimat, egytől egyik mind „zizis” egy kicsit, éppen úgy, mint én, de barátságosak, jó fejek és a legjobb érzésem velük kapcsolatban, hogy jó emberek is, nincs bennük gonoszság, rosszindulat, segítőkészek és kommunikatívak. Itt mindenkinek van valami problémája, de ahogy tapasztaltam szinte senki sem tehet róla, hanem valami külső más tényező gyökeredzik ezekben a bajokban. Délelőtt számítógépes teszt, 600 kérdés egy gép előtt, a végén majdnem elaludtam, beszélgetés a terapeutámmal Dr. Sáfrán Zsófia. Vele kapcsolatban mit érzek? Sok jót hallottam róla, de vegyes érzéseket keltett bennem, belém fojtotta a szót, úgy éreztem félre értett nagyon valamit és nem engedte, hogy megmagyarázzam, oké szabályok 50 perc, lejár, nem fér bele, ezt megértem, de nálam a lehető legrosszabb a kétségbe hagyás, inkább a biztos rossz, mint a bizonytalan. Valószínű, hogy az esti Stilnox sem fejtette ki a hatását, mert csak 4 órát tudtam aludni, utána csak kattogott az agyam, hajnal kettőtől négyig forgolódás az ágyban aztán feladtam és inkább kijöttem ide és írom ezt. Egyszerűen folyamatosan gondolkozok, amint meg áll körülöttem az élet, csend van és nyugalom. Lassan reggel van! Lassan le kéne feküdnöm, hogy 20 perc múlva kelthessenek az ébresztőn. Lényegében aranyosak az emberek itt, olyan mintha egy nagy tábor lennénk, jól érzem magam, bár ez is érdekes, mert gyerekkoromba utáltam a táborokat, nem is nagyon jártam. Van egy lány, aki elkezdte szívni a véremet elég erőteljesen, és jó volt, mert újra életet lehelt belém, aztán meg én osztottam, de kölcsönösen vettük a lapot, jó fej csaj, bár lehet 2 hét múlva már idegesíteni fog, ha így folytatja. Lényegében mindenkivel sikerült beszélnem egy kicsit, és az összes emberrel megtaláltam a közös hangot jó fejek, aranyosak. Talán egy nővel nem, aki szerintem gyogyos, de tényleg! (Rá 2 napra kiderült, hogy egy terapeuta nem is rehabon van, bár nem ártana neki szerintem.) Első kőrben jó lenne, ha végre tudnék aludni és nem a gondolataim vinnék el az estéket.

Jártam ott, csak kölcsönös látogatáson, mivel orvos vagyok.Sebész,nem pszichológus. Láttam mi folyik a volt O.P.N.I.-ba is,sajnos nem nagyon törődnek a betegekkel. Az orvosok ott dilisebbek,mint néhány bekerült beteg.

Egyik nővér sok betegnek azt hazudta, hogy "maga a kedvenc betegem",és titkos éjszakai sétákra ment velük. Rosszullét esetén, elkezdett illúzió keltő mesékbe.
Olyanokat is rendszeresen mondott, hogy neki nagyon egészséges a személyisége, miközben látszik, hogy nagyon nincs rendben, nem csak azért mert körülbelül 30kg lehet. "Magával álmodtam", majd elmesél egy olyan álmot ami szintén a beteg vágya lehet, minden esetben hozzáteszi, hogy másokkal nem szokott. Nagyon bizalmaskodó, amikor már nincsenek ott a terapeuták, majd az így megszerzett információkat továbbadja a terapeutáknak. Sok betegnek okozott nehézséget, mert a feszült helyzetben felüdítő volt vele beszéni, de a terapeutáknak meg nem lehet róla beszélni, azokról amiket csinál. Azt is károsnak tartom, hogy terapeuta jelenlétekor teljesen más a betegekkel. Valami nagyon furán működik ott.

Ezért is voltam csak 3 hétig ott. Erőszakos gyógyszerezés van, az emberi jogokat megsértik, én meg ezt megtagadtam. De nagyon szépen köszönöm, hogy ezt leírtad 100%-an egyet értek veled!

Aki ezt csinálta egy nem írom le a kereszt nevét csak a kezdő betűjét. Szóval "I" nővér bizalmába férkőzik embereknek, ha kell még a keret szabályokat is megszegi csak, hogy sikerüljön. Miután eléri a bizalmat az ember kitálal neki, azt meg továbbítja a terepeknek. Nem csak ez furcsa ott azon a helyen, hanem elég sok minden. Papíron mindenki Borderline és agresszívak is még is 2 épületben 1-1 nővér. Szóval 80 agresszív emberre mind össze 2 nővér. Hmmm... vagy nagyon bátrak vagy átvágnak mindenkit.

Igen, I-vel kezdődik a neve. Te is mentél vele hajnalban az épület körül sétára? Teljesen gerinctelen amit csinál, meg amikor kedveskedve akar beszélni és elkezd vonyítani, atyaég.
Fura, hogy még ott lehet, bögő rohamot kap, vagy játszik meg, ha valaki eltávozik onnan.

Am. halottNem mindenkit gyógyszerelnek, de ez függ attól is ki kihez kerül egyénire.Legtöbben nem voltak agresszivek, de az ilyesztő volt amikor kontrollzavaros óriáscsecsemők jöttek be akik közölték, hogy dührohamuk szokott lenni és olyankor ütnek :D, na és az ilyeneknek mond meg, ha konfliktusod van velük.

Valamikor régen tizennyolc éve jártam ott,akkor normális volt minden, foglalkoztak velünk, nem voltak dilisek az orvosok, majd nem hogy jó volt ott lenni,csodálkozom ezen hogy mik folynak most.

Az még az eredeti Tündérhegyen volt onnan el is költöztek, most a II. kerületben vannak az ORII területén.

Igen olvastam hogy elköltöztek,és azóta nem is voltam ott, igazából a problémám nem oldották meg de nem ők tehettek róla,sajnálom hogy már nem olyan mint régen.csodálkozik

Gyógyszeripar és állami pénzekről szól az egész már nem pedig a segítségnyújtásról, és nagyon csúnyán sértik az emberi jogokat is.

Szomorú!

Azért elég sokunkat nem gyógyszereztek. Ha fizikai panaszod volt akkor meg sokszor semmit nem adtak, emiatt volt egy csomó betegnek külön gyógyszerkészlete.

most is rendben van a hely, merem ajánlani.
van pár fura dolguk, pár fura szabály, de sokkal több olyan dolog amiből hasznosítani tudsz.
mesterségesen kialakitanak egy hozzáállást amit gyakran maguk sem tudnak betartani, emiatt nagyon kontrollálják sokszor magukat meg bántónak tünnek

Erőszakos gyógyszerezés nem volt amikor én voltam, amikor bent voltál én is bent voltam.
Olyan volt, hogy nővér előtt kellett bevennie, pl. olyannak aki gyüjtögette és már volt gyógyszeres öngyilkossági kísérlete.
Bármikor otthagyhattad az intézményt, akár hajnalban is.
Volt pár önveszélyes beteg őket, elvitték zártosztályra, de az nagyon ritka volt.
Nem tudom, dilisek-e az orvosok, de a legtöbb terapeuta szakmailag jó volt.

Tündérhegyes alkalmazottak, ápolók férkőznek be zárt csoportokba vagy ahol látják, hogy rosszat írnak róluk. Először ők is írnak valami nem konkrétat és negatívat az intézményről, mert azzal azt hiszik, hogy elnyerik a bizalmat, aztán arctalanul elkezdik fényezni a helyet, pont mint te. Komolyan mondom rosszabbak mint a Szcientológia Egyház, mindenhol jelen vannak mint a patkányok.

Paranoidot nem kaptad meg diagnózisnak?

Nem vagyok tündérhegyes dolgozó. Betegként voltam ott. Szerintem alapvetően jók, csak nem mindenkinek., Aki nem osztja a véleményedet az csak egy sunyi lehet?

Nekem képeim és dokumentumaim vannak arról a helyről, hogy mik folynak ott, amiket sikerült beszereznem. Az elején még az I betűs nővérről alkottál, hogy is mondjam nem jó véleményt aki Tündér hegyes alkalmazott és a team része. Most meg csak jókat tudsz mondani a helyről? Neked meg nem írták rá, hogy identitás zavar? vidám Imádom, hogy nincs olyan ember a földön akire ne lehetne mondani legalább 1 darab mentális betegséget rámondani. Jövő hónap végétől már bírói papír is lesz a kezemben rezekről, amíg meg nincs arcod fő a bizalom, csak nem az én konyhámban a kettős látásmódod miatt meg inkább a paranoiát választom. vidám Ja és a keretszabályiak emberi jogokat sértenek.

Arról a nővérről a mai napig rossz a véleményem.
Azért írtam le a pozitívumait, mert elkeztétek nagyon lehordani, miközben alapjában véve egy jó hely, ha valahogy kezeled a hülyeségeiket.

Ha nekem tetszik valami, attól, hogy jónak tartom, észre tudom venni a hibáit.

Melyik keretre gondolsz ami emberi jogokat sért?

Nekem jó volt az egyénim, lehet amiatt gondolom jónak. Talán attól függ a legtöbb dolog, kinek ki jutott.

De pl. a művészetterapeutákat se tartom jónak, csak nem írtam le.

Szerintem is ,mindenkinél lehetne, ha nagyon akarunk találni valamit, de ez soha nem is volt kérdéses. Neked pont olyan bajod van, amin nem tudott az a hely, ilyen feltételekkel segíteni. De van akin tud, előre közlik, is hogy lehet csak ártani fog.

Nekem pont az, hogy nincs semmi bajom, felvettek mert úgy gondolták, hogy reflux nálam idegi alapon van, Bekerülésemkor minden betegséget rám ragasztottak, majd a 3 hónapból alig 3 hetet voltam bent mert a második héten közölték velem semmi bajom, sorry. Az a kezdeti papír viszont belekerült a kis doksimba és nagyon sokat veszítettem e miatt, többek között a lányomat is. Amit viszont bent láttam az időszak alatt, nem tetszett, így hát ledokumentáltam mindent. A keretszabályokról, a gyógyszeres megoldásig, ember elkülönítések és végül a halál, amiket nem reklámoznak. 1 normális nővér volt csak akire semmi rosszat nem tudok mondani csak jót, nem is értem miért dolgozik ott.

Emberi jogok? Felutaznak oda az emberek, tájékoztatóban nincs benne, hogy vigyél kaját, mert mi nem adunk eleget és az első két hétben ki sem mehetsz, szóval éhen halhatsz. Persze bent más ki megy neked meg lehet oldani, de ilyen helyzetekben nem lehet emberi elzárást alkalmazni, döntésre kényszeríteni, hogy éhezel vagy megszakítod a terápiát. Nem lehet embereket, elkülöníteni egymástól faji származásuk miatt. De ez csak pár dolog, amiről még nincs hivatalos papírom azt nem írom le, majd közzé teszem a bírósági jegyzőkönyvet, mert addig csak ez vádaskodás lenne.

Hívatlanul álneveken belemennek csoportokba, hogy figyeljék azokat akik kijöttek nehogy valami kiszivárogjon, persze csak azokat néznek akik érintettek is valami ügyben. 90%-ban a bent lévők nem tudnak ezekről a dolgokról csak akik érintettek benne. Mikor eljöttem szépen leírtam ezt a terepeknek, ez volt az utolsó rajzom. Az nap 13 embert távolítottak el lezárás nélkül, mert érintettek voltak az ügyben és megijedtek, hogy ebből nagy botrány lesz. Ráírták a záróljukra, hogy borderesek, de nem is azzal vették fel őket.

Bakró Roland

Hozzászólások:

Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!

  • Facebook Metallic
  • Google Metallic
  • Twitter Metallic
  • YouTube Metallic
  • Tumblr Metallic

Támogatott

böngészők

A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.

Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!

bottom of page