A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
Színes tintapaca életem fakó lapjain
Kalandra vágyom, egy izgalmas, felejthetetlen utazásra, olyanra, amire mindig is emlékezni fogok, amit bármikor emelt fővel mesélhetek majd el a gyerekeimnek és unokáimnak. Szomjazom rá, epekedek érte s most még is csak suli után a szokásos buszjárat szétnyúzott ülésén hallgatom rongyosra az épp kedvelt zenét, közben az ablakon kibámulva meredek a semmibe. Vajon mi lenne, ha most éppen száguldanék a szelek szárnyán? Ha felmásznák a legnagyobb torony tetejére és csendesen üvölteném a világnak, hogy most épp mennyire boldog vagyok.
És hirtelen lelassul minden, a percek ólomsúlyt vonszolva maguk után, lassan, nehezen telnek. Én a magam kis világába menekülök. Fakó minden, színtelen és élettelen, hiányzik valami, valami új. Agytekervényeim lázasan pördülnek, súrlódnak, csiszolódnak. Életet képeznek, hogy feltámasszák az elhalt fantáziámat, hogy az ismét a régi fényében tündököljön, úgy, mint kisgyermekkoromban; amikor a Napot egy mosolygós labdának néztem, amit sose esik le, mindig egyhelyben marad, s amikor a Holdat egy gömböc, lyukacsos sajtnak láttam.
Elgondolkodtató, hogy ennyi minden kiveszett a régi énemből, a régi kisgyermekből, aki voltam. Mostanra már egy fáradt, nyúzott személyiség lettem, aki epekedve várja, hogy végre aludhasson vagy befejezze végre a házi feladatait. Régen nem így volt, annak idején sírva cibáltam anyukám karját, ha az délutáni alvásra parancsolt. Annak idején visongtam, újabbnál újabb ötleteim voltak, utáltam aludni, mert úgy gondoltam az alatt az idő alatt, amit alvással töltök, számos hasznos dolgot csinálhatnák. Pattogtam, mint a gumilabda, le se lehetett lőni, rajzoltam, festettem, építettem, romboltam, verseltem és a mesék világában éltem. A fantáziám szárnyalt, ragyogott és a napjaim nagy részében megállás nélkül használtam, erőltettem és ő dolgozott magától is, még álmomban is túlórázott, nem pihent egy percre sem. Most pedig, alszik, nyugdíjba vonult, kényszer pihenőre.
Az elmém kopár és kietlen, már nem csinálhatom azt, amit szeretnék, már nem olyan könnyű az élet. Nem játszatok akkor, amikor csak akarok, nem rajzolhatok olyat amilyet akarok s nem tehetek olyat, amit saját belátásom szerint cselekednék. Én próbálkozok, de ehhez sok erő kell. Vissza akarom kapcsolni. Fáj, hogy már nincs, borzalmas érzés, hogy elment. Gondolkodok, muszáj segítenie.
Segíts! – kiáltom a fejemben e szót egy feszült iskolai órai dolgozat közepette. Szükségem van rá. Ingerülten és félve várom a visszajelzést, ami ezúttal nem marad el. A padomon fekvő halovány lapon és szürke írások között most egy színes, szivárványszínű tintapaca rajzolódik ki, ami melegséggel tölt el. Az elmémben mintha egy villanykörte gyulladt volna ki s a fantáziám nagyot ásítva szökken talpra. Leveti a meleg takaróját, megágyaz, felöltözik és nekiáll dolgozni. A kezem sebesen kezd gépelni, megzabolázatlan betűk sorai hagyják el a kezem irányította tollam végét s dolgozatom immáron színes fényben tündököl. Díszes iniciálék és színes mondatok terítik be azt a fakó, hófehér lapot, amit óra elején a nyúzott, rozoga táskám mélyéről kotortam elő. Most ahogyan kész lettem mosolyogva bámulok a lapom színültig telt soraira és egy gyermek arcot vélek kivenni belőlük, azt a gyermeket, akit már régen nem láttam, és akit azt hittem, hogy többé már nem is látok. Mosolyog és ugrálva integet. bout you.
A szemem sarkából egy apró könnycsepp vándorol az egyik díszes betűm közepébe ezzel összemosva a tollam tintáját és megnyugtatva magamat, hogy végre sikerült az ami már régen nem. Végre visszatért a kaland az életembe. Végre újra előkerült az elveszett énem s újból bolondozhatok, ha van pár szabad percem. Köszönöm!
Göndör Enikő
Kedves Naplóm!
Eddigi életem unalmas, átlagos volt. Csupán néhány élménnyel és kalanddal vegyítve. Szürke hétköznapjaim színtelen s élettelen módon siklottak végig az életem fakó, elporosodott szakaszán. Ettem, ittam, nevettem, ha kellett s pár baráttal is büszkélkedhettem. Szeretetben, békességben éltem, ami egy igazán felbecsülhetetlen kincs, de most még is úgy érzem, hogy hiányzik valami.. Valami olyan, ami nem fogható az eddig történtekhez, ami nem fogható hozzám.
Zene: Jesse Wilson - Raindrops
Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!
Támogatott
böngészők
A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
