Rohanó világunk változása

Rohanó világunk változása

„Minden gyereknek intelligensebbnek kell lennie a szüleinél, de ebből mindig baj van, mert ez sérti a szülők önérzetét. Szeretik azt hinni, és azt színlelni, hogy ők mindent tudnak. Régen ez könnyebb volt, hiszen a fiatalok másképp nem juthattak információhoz, csak a szülő elbeszélésein keresztül.”

Hogy ma mit jelent tininek lenni, azt biztosra nem tudom. De hiszem, hogy egészen más az internetnek és a médiának köszönhetően. Minden, amit a világon el lehet képzelni, a közelünkben van, egy kattintásnyira.Egészen máshogy, más körülmények között növünk fel, mint a szüleink/ nagyszüleink. A világ gyorsan változik és meg is követeli tőlünk, hogy vele együtt mi is változáson menjünk keresztül.

A felnőttek érzik, a másságot, a sok-sok különbséget. Sokszor mondták nekem, hogy „Nem kéne így viselkedned!” … „Legyél tisztelettudóbb!”… Bár én se vagyok büszke a generációmra, és elvárnám a nálam kisebbektől a tiszteletet, én se adom meg a felsőbb korosztálynak. Ezt senki sem látja jónak, még mi sem, mégis abban nőttünk fel, hogy egyre több a lehetőségünk, olyan dolgokat engedhetünk meg magunknak, amit egy előző generáció botránkozva figyel, ám a mai világban sokkal inkább a „normák” keretén belül esik.

Fogalmazhatnék úgy is, hogy a korosztályommal elszaladt a ló. Mindenképpen fel akarnak nőni. Sokan nem bírnak megfelelni annak a kevés elvárásnak, és a saját lábukra akarnak állni. Siettetni akarják az időt. Idősebbnek látszani, és félrehajítani a gyerekkor felhőtlen nyugalmát. Ám bármennyire is tűnik tizenévesen vonzónak – nem az, és mégis, mintha egyfajta kikerülhetetlen dolog lenne, valamilyen földöntúli szükség a túléléshez.

Emellett egy olyan világban növünk fel, ahol a külsőségeknek olyan nagyon meg kell felelni. Ez a kényszer, amit a társadalom elő ír, és ettől nagy nyomás nehezedik ránk –tinikre, hiszen a ma szülte elvárásoknak kell megfelelnünk, másképp kiközösítve érezhetjük magunkat, ugyanakkor ott vannak a felettünk álló személyek, akik nem biztos, hogy képesek haladni a korral. Nem vagyok olyan idős, hogy külső szemmel lássam ezt, mégis ezt veszem észre, néha én is mérhetetlenül meg akarok felelni olyan embereknek, akik még csak nem is fontosak számomra. Mára követelménnyé vált egymásnak a megfelelés, a magad jobbnak mutatása, pedig mindenki egyenrangú, kár ezt feszegetni.

Én még emlékszem arra az időszakra, amikor kisebbként, láttam az idősebbeket,– a mostani 15-16 éveseket – hogy egyszerűen megelégedtek azzal, ha kimehettek focizni a barátaikkal és nem volt szükség mobiltelefonra és közösségi oldalakra ahhoz, hogy tudják tartani egymással a kapcsolatot. Bezzeg most, íratlan szabály, hogy aki nem lelhető fel a világháló valamelyik sarkában az nem is létezik.

Egyetlen probléma, hogy generációról-generációra fog ez tovább romlani. A mi gyerekeink 5 évesen okos-telefonnal fognak a kezükben mászkálni – már amelyik szülő megveszi nekik (és megfogja, hiszen „elvárás”). Nem fogunk már a parkban és a játszótereken piciket látni, ahogy hintáznak, vagy bújócskáznak. Ezek a játékok mind feledésbe fognak merülni, ezzel együtt a mi felhőtlen boldog gyerekkorunk is.

Ennek köszönhetően pedig felmerül a kérdés, hogy mi mennyire különbözünk a nálunk akárcsak 1-2 évvel fiatalabb tiniknél. Valamilyen szinten mi is részesei vagyunk ennek a kornak, de még is azt érzi az ember; mi voltunk/vagyunk az a bizonyos választó vonal? Mi vagyunk a változás?

Szeretném felhívni a társaim figyelmét arra, hogy az internet előtt volt élet, a szüleink valahogy wikipédia nélkül írták meg a házi dolgozatot, és a gyerekeknek nem volt szükségük videó játékra ahhoz, hogy kellemesen tengessék napjaikat. Ezen Mi változtathatunk. Nem kell, hogy a világ rossz irányba tegyen lépést. Rajtunk áll, hogy mit mutatunk a kisebbnek. Minek hívhatnám ezt? Visszafejlődésnek? Lehet, mégis ha bárki átgondolja, hinni fog abban, hogy sokkal jobb korszak volt akkor. És miért ne lehetne jobb? Csak azzá kell tenni.

Rohanó világunk változása

Horváth Lilla

Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!