minden rész mondanivalója jut el hozzám egészen, így hétköznapi, pszichológiát sohasem tanult embernek nem feltétlen merném ajánlani, bár remekül mutatja be más országokban milyen jelenleg a helyzet egy-egy területen. Ami egy átlagembert szerintem bármikor a könyv elé ülteti - és többet el sem engedi -, az esettanulmányok és néhány szerző olyan közvetlen hozzáállása olvasójához, amikor is nem csak saját oktatási módszereit, de néhány személyes tapasztalatát is megosztja! Nekem ez volt talán az egyik kedvencem a könyvben, amihez vissza-vissza is tértem, mert mint beteg jól eső érzés volt olvasni miképp válik hivatássá egy ilyen fontos szakma, valamint hogyan törekednek arra, hogy a későbbiekben jobbá tegyék az ágyban fekvők, szenvedéstől és magatehetetlenségtől rettegő embertársaik életét. Nagyon tetszik az, ahogyan a leendő orvosok beteg iránti empátiáját és őszinte odafigyelését próbálják fejleszteni. Ezek a dolgok ugyan nem megtaníthatóak, mégis egy olyan emberben, aki hasonló közegben szeretne dolgozni már fellelhetőek, és sok munkával fejleszthetők. Természetesen ez egy kényes kérdés – ahogyan az le is van írva a könyvben -, mert felmerülhet a probléma, hogy ezáltal, maga a személyisége elveszik, megkopik, sérül és a segítő személy maga is segítségre szorul.