A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
Önzetlen szeretet
A legtisztább szeretet, amikor másokat jobban szeretjük magunknál. A legszebb gesztus a világon, amikor magunkat feledve teszünk valakiért valamit, akkor, amikor neki a legjobban szüksége van rá. Nem adhatunk többet magunkból, mint, amikor másokkal foglalkozunk, anélkül, hogy érdekünk fűződne hozzá, pedig ilyenkor teljesen neki adjuk magunkat a másiknak.
Hogy miért jó ez? Semmiért. Miért kéne mindennek okot adni. Azért adjunk, mert jól esik, azért, mert tudjuk, hogy, ami másokat boldoggá tesz, az úgyis visszatalál hozzánk. Kevesen hisznek a karmában, pedig igenis fontos tudomást venni róla. A rossz, amit másokkal teszel, visszaüt, a rossz, amit másoknak kívánsz, megbosszulja önmagát, de ugyanígy van a jóval is. Ha te kedves leszel ma másokkal, ezt sosem felejtik el, másnap már ők lesznek kedvesek valaki másokkal, és így tovább. Ezért talán mégis jó, ezért talán mégis megéri. Ez legyen az egyetlen okod rá, mert mi más lehet nagyobb fizetség ebben a világban, mint egy olyan embernek a mosolya, aki már rég elfelejtette, hogy kell mosolyogni, és látni azt, hogy visszaszáll valakibe az élet, az több mint megfizethetetlen.
Sokszor nem is sejthetjük, hogy egy társunknak mikor van szüksége pár kedves szóra vagy egy ölelésre, ezért érdemes lenne a szükségesnél egy kicsivel mindig kedvesebbnek lennünk. Talán nem váltjuk meg a világot, nem változtatjuk meg az emberek többségét, de sosem fogják elfelejteni azokat, akik enyhülést adtak nekik a bajban, és megpróbáltak mosolyt csalni az arcukra akkor, amikor a legkevésbé volt okuk mosolyogni. Az emberek ösztönösen megérzik, ha valaki jó kedélyű, barátságos és kész segíteni másokon. Valahogy az ilyen emberek életében sokkal több a kellemes meglepetés, a pozitív véletlenek sorozata. Azt hiszem, az ilyen emberekre mondják azt, hogy sugárzóak. Amikor ilyen emberrel találkozunk, valamilyen furcsa melegség tölti be a teret, minden egy kicsit vidámabbá, bensőségesebbé válik. Ez a szeretet valódi ereje.
Jobb adni, mint kapni! Egy újabb a számos, gyakran hangoztatott közhelyek közül, de ez is, mint a legtöbb, igaz. Vannak olyan dolgok, amiket bármikor adhatunk bárkinek, mégsem bánunk velük kellően bőkezűen. Egy mosoly, egy simogatás, egy ölelés, pár jó szó nem kerül semmibe, mások számára mégis megfizethetetlen ajándékot jelentenek. A mosoly, amit másoknak adunk visszatér hozzánk. Gondoljunk csak bele: Az egyik munkatársunk, vagy osztálytársunk, akivel az egész napunkat kell töltenünk, szörnyen rosszkedvű. Ahelyett, hogy egésznap őt figyeljük, átvegyük a rosszkedvét, nem könnyebb, ha megkérdezzük mi a baj, megvigasztaljuk, egy kicsit könnyítünk rajta is, és magunknak is könnyebbé tehetjük a napot. A stressz amúgy is túl sok energiát emészt fel, a jó kedv pedig termeli azt.
Aki képes szeretni, az gazdag ember, akit szeretnek még gazdagabb, aki képes megtanítani másokat is szeretni, az a világ leggazdagabb embere. A szeretet olyan vagyon, ami úgy nő, ha másoknak is adunk belőle. A szeretet egy olyan hozzáállás, amellyel elfogadjuk, hogy a világ nem egyszerű, nem fekete vagy fehér, hogy az emberek is annyiak, ahánnyal találkozunk, de képesek vagyunk a legtöbbet kihozni a helyzetekből, a lehető legjobb oldalukat nézni, a másiknak és tudunk második esélyt adni, ha szükséges.
„Az egyetlen igazi ajándék, ha magadból adsz egy darabot.”
Ralph Waldo Emerson
Sok ember van a világon, aki az egész életét mások megsegítésének szenteli. Van, aki azért, mert nem akar a saját gondjaival szembe nézni, van, aki azért, mert egyedül van, de nem akar egyedül maradni és van, aki azért, mert ez által érzi igazán fontosnak magát, ez az élete célja és értelme.
Ünnepekkor mindannyian roppant segítőkészek vagyunk, viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az év többi napján is sokan vannak, akik hiányt szenvednek, és sok segítségre lenne szükségük. Rengetegen vannak úgy a világban, hogy mindenük megvan, ami anyagilag és tárgyilag lehetséges, még sincs semmijük, azért, mert nincs senkijük, akivel megosszák mindezt. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Magukra maradnak. Megtanulnak egyedül élni, mert szükségszerű, hogy megtanulják, de képtelenség, hogy túl sokáig maradjon valaki egyedül. Az embereknek- a mai világunkban pedig főként- fokozott igényük van a társas kapcsolatokra.
Petronella
Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!
Támogatott
böngészők
A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
