Elemészt a fájdalom, és egyszerűen képtelen vagy tenni ellene bármit is. Miért történt? Miért nem kellek már neki? Fontos voltam a számára valaha egyáltalán? Szeretett vagy minden egyes alkalommal csak átvert és becsapott? És ez csak fokozódik, mikor meglátod a szobádban a Tőle kapott nyakláncot vagy plüssmacit. Legszívesebben kihajítanád őket a legközelebbi ablakon, de anyukád pont jókor lép be az ajtón és megakadályozza, hogy olyat tegyél, amit később megbánnál. Te ezt nem érted. Egyáltalán nem érted, hiszen úgy gondolod, az érzéseid soha nem fognak enyhülni és a plüssmacit örökké a legnagyobb ellenségednek fogod tekinteni. Végül egy papírdoboz alján végzi. Hátha így el tudod felejteni. De aztán bekövetkezik a legborzasztóbb dolog. Békésen sétálsz az utcán, mikor ismerős lépéseket hallasz. A szívverésed lassan elnyomja a zajt, s összeszorított szemeidet óvatosan kinyitod. Megpillantod azt a személyt, akit a legjobban utálsz, s egyben legjobban szeretsz. A kérdések ismét hihetetlen gyorsasággal ömlenek a fejedbe. A gondolataid egyre kuszábbak és homályosabbak lesznek. A sors valahogy mindig tesz róla, hogy eszedbe jusson, igaz? De vajon miért? Miért van az, hogy mikor már éppen túl lennél rajta, ismét bevillan? Ezzel lerombolva az eddig felépített falakat, ami mögé az érzéseidet félrehajítottad.