Lehetetlen helyzet

Vizsgáljuk csak meg az okait, hogy miért is kerülhet az ember olyan helyzet elé, amellyel nem tud mit kezdeni és nem képes hatni észérvvel a felette állóra, pedig tudja, hogy ha ezt nem fogja fel a másik, akkor itt bizony semmi előrehaladás nem lesz.

Elsőnek számba kell venni, hogy ennek a két konfliktusba keveredett embernek olyan eltérő lehet a személyisége, az értékrendje vagy gondolatvilága, amelyet ha megfeszülnének sem tudnák összeegyeztetni. Tegyük fel, hogy egyikük van olyan kreatív és agyafúrt, hogy értsen a másik nyelvén, és úgy adja elő a mondandóját, hogy átadja a lényeget. Máshogyan megfogalmazva "egyezteti a szótárat" vagyis bele tudja magát élni a másik gondolatmeneteibe így megérti azt is, hogy milyen módon képes elérni a kívánt segítőszándék célbajuttatását szóval azt, hogy hogyan fogalmazzon, hogy az el is jusson a másik tudatáig és ne csak átjáróként funkcionáljon az agya és a gondolatok átutazóban emeljék csak kalapukat.

Nyílván ez a jobbik eset, ha legalább az egyik fél van olyan szellemi képességen és meg van ez a készsége, hogy ezt el tudja érni, de mi van ha egyikük sem áll helyzetmegoldási készségének csúcspontján? Hát kérem, a lehető legrosszabb szituáció ami valaha létezett: amikor nem tudunk segíteni, hiába is vagyunk tudatában a megoldásnak mert képtelenek vagyunk meggyőzni igazunkról a segíteni akart illetőt. Ennek a túlélési technikája egyszerű, ha nem muszáj, ne foglalkozz vele. Magyarán ne ezen agyaljon az ember éjjelente, mert az csak ébren tartja és másnapra nagyon pokróc állapotba kerül tőle ami egyértelműen szükségtelen negatív hatás és ez minden ilyen ellehetetlenült helyzetre vonatkozik.

Ha már kompatibilisebbek a felek az már sokkal jobb helyzet mint ha teljesen olyan érzése lenne az embernek, hogy egy három méteres betonfalat akarna áttörni amely békésen és masszívan kívül tartja az inspiráló gondolatokat a másik tudatából így ezutóbbi eset mégis csak kellemesebb, de még így is sok időbe kerülhet segíteni valakinek abban, miként is tehetné jobban a dolgát és ezt okosan, de nagyon okosan és türelmesen kell kezelnünk. Konkrétan rá kell hangolódni a másik fél agyuhllámaira, hogy megértsük, mi az ami őt motiválja, mi lehet az a tény, ki lehet az az ember és annak véleménye amely meggyőzi, vagy akár csak elgondolkodtatja. Már ez is egy nagy eredmény lehet, ha gondolkodásra készteti valami!

A másik nagyon fontos dolog, amelyre személyes példákat is tudnék felsorolni, hogy csakis, de csakis akkor tudsz bármit segíteni, ha azt kérik. Mert belátják, hogy ahogyan az eddig volt, ahogyan azt eddig csinálták az nem jó, nem helyes és destruktív a környezetére vonatkoztatva is, na akkor érte el az az ember azt a befogadó állapotot, amelynek okán már nem kell ostromolnunk a falakat, hogy egy kis szikrát gyújtsunk a sötétben a kis résen át. Egy idő után mindenkinek muszáj lebontania a saját kis három méteres betonfalait, hogy nyitottan álljon az új ötletek és gondolatok elé, így ezután már nem kell megszakadnunk azért, hogy végre segíthessünk. Egy biztos, aki ilyen méretes falakkal veszi körül magát, annak nem ám csak annyi baja van, hogy teszem azt rosszul közelíti meg a dolgokat és próbálja elsumákolni azt mert kisebb nagyobb nevelési hibákat vétettek rajta vagy rossz emberre hallgatott fontos dolgoknál, hanem nyílván mélyebbre le kellene ásni a múltjába, az érzéseibe, hogy megértsük a tetteinek vagy a viselkedésének a miértjeit. Ez pedig természetesen nem olyan dolog amelyet bárki megtehet. A berögzött szokásokat úgysem lehet megváltoztatni.

Végül arra kell kitérnünk, hogy az illető akar-e egyáltalán változtatni. Lehet, hogy eddig nem volt jó de mivel ez őt különösebben talán nem is zavarta, így a legjobb ha hagyjuk az egészet. Ez a kategória nyílván nincs is tisztában azzal, hogy az eddigiek nem voltak rendben és hogy rosszul ment neki. Két vélemény ütközésénél az egyik fél mindig tanul valamit, jó esetben. Ehhez meg már a fentebb említett falak lebontására van szükség, na meg hogy dolgozzanak az emberek ott az alagsorban és mozgassák jó irányba az agytekervényeket.

Három dolog biztos, türelem kell, rugalmas gondolkodás és bizalmat sugárzó magabiztosság ahhoz, hogy célba érjen a segítség de csak miután meggyőződtünk, hajlandó-e a másik elfogadni a változást! Türelem kell, mert idő míg valaki rájön, vagy készen áll rá. Rugalmasság, hogy megértsük mivel hathatunk rá, mi a megoldás, magabiztosság, pedig a megbízhatóságért, hogy lássa, jó szándék vezérel és tudjuk mit csinálunk!

Puzsik Csenge

Megannyi nézet állhat szembe azzal mi normális és mi nem, ez számos problémához vezet. Két akarat, két értékrend áll szemben egymással, de kinek van igaza? Melyikük az erősebb és győzi meg a másikat, hogy nem az van, amit ő mond? Vegyük példának a főnök-beosztott, tanár-diák, szülő-gyerek viszonyokat azt hiszem egyértelmű, hogy esetek többségében kik állnak nyerésre. Természetesen a nagyobb, a befolyásosabb. Vagy a makacs öszvér! Mindenki találkozott már az idegtépő tapasztalattal miszerint akkor is annak van döntő szava, aki magasabb pozícióban van, aki szülő és megmondhatja mi a tuti. Az elmúlt napokban történt, hogy szembe kerültem egy ilyen szituációval és mit ne mondjak, elkeserített a tény annak minden borzalmával, hogy hiába látom a problémát, nem tudok mit tenni.

Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!