A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
"Az ész és szív harca, tulajdon lelkünk csataterén, örökké folyik, a legfélelmetesebb ebben a harcban, hogy gyakran magunk sem tudjuk, melyiket szeretjük a kettő közül, s melyiknek kívánjuk a diadalt."
Éreztétek már azt, hogy az ész szöges ellentétben áll a szív diktálta érzésekkel?
Az érzés, mintha ketten kiabálnának a füledbe...
mintha két oldalról fognák a kezed és
jobbra-balra ráncigálva ketté akarnának szakítani! Ugye ismerős?
Minden emberben e kettő dolog harcol egymással. Ez egy örök harc, melyben nem mindig van győztes, viszont rengeteg a vesztes. Azonban mindenkiben a két dolog valamelyikének szava hangosabb...
Alapvetően ebben a témában két csoportra lehet osztani az embereket. Vannak, akik a érzéseikre és vannak akik az eszükre hallgatnak gyakrabban... elnyomva magukban a másik oldal ordító szavát!
Akik az eszükre hallgatnak, szemük előtt csak a cél lebeg és nem hagyják, hogy az érzelmeik eltántorítsák őket. Nem az utat kémlelik, ami előttük áll, csak az a fontos, ami a végén vár rájuk. Elnyomják érzelmeiket, félreteszik szívüket...
Ott van azonban a másik oldal: az érzelem vezérelte emberek... amikor a szív szava diktálja a lépést és a legkevésbé sem számít az, hogy az ész mit súg.
Pedig hallani azt is... ott motoszkál a fejben folyamatosan, eleinte kósza gondolatként, de félresöpörjük és robogunk tovább a szív által kijelölt úton.
Ám egy idő után már nincs visszaút. Érzéseink, érzelmeink felélénkülnek. Megteszünk olyan dolgokat is, amiket talán előtte még soha, mert akkor azt tartjuk helyesnek, vissza nem térő alkalomnak, megismételhetetlen pillanatnak.
Érezzük, hogy az ész, a tudat "pánikolva tapossa páros lábbal a féket", de már megállíthatatlanul robogunk előre... gyakran a vesztünkbe.
... mert az út végén a szív számtalanszor törik össze, hullik szét darabjaira. Hirtelen feleszmélünk és átkozódunk, sok esetben teljesen ostobának érezve magunkat. Az ember ilyenkor megfogadja: soha többet nem bízik, soha többet nem vezethetik az érzelmek! Elkezdjük összerakni szívünk és lelkünk darabkáit...
Bár a szív sebzett marad örökre, ismételten eljön az idő, mikor újra bízunk és megint lehetőséget adunk arra, hogy összetörjék!
Mert a lelkünkben született remény mindig csak azt sugallja: Most majd másként lesz!
Keresztesi Tünde
Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!
Támogatott
böngészők
A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
