A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
”Az éjszaka sötét és kiszámíthatatlan, egy szeszélyes ábránd eljövetele, mely sötétbe burkolózik, s rideg hatalmával fojtogatja az emberi lelket, mire csak szikrák maradnak belőle életben, de megmaradnak. „
A sötét és hideg éj, mely száguldva csahol a naplemente utolsó fáradt sugarai mögött, éhségtől és vágytól felindulva, hogy kormos karmaival átkarolja s birtokába vegye a fáradt, sebezhető lelkeket, kik már a naplemente édesed ringatásától, álmosan próbálkoznak csendes nyugovóra térni. Ekkor viszont…
Becsörtet hangos fuvallattal, képzeletbeli dob és trombitaszóval a felpezsdült éj. Ereje teljében magához vonz minden szelet és a csupán a Hold és csillagok lágy, ezüstöt fénye előtt hajt fejet tudván, hogy azok ragyogásukkal, dacosan szembenéznek vele s fényükkel, együttes erővel, bármikor képesek visszaverni a szenvtelen, bosszútól fűtött csatlósait és magát az éj üszkös fekete mivoltát.
A növények, állatok most egyként félnek, bíznak és reménykednek a csillagokban és a Holdban kiket a Nap utolsó, melengető sugara ígért az éjszaka fátylai ellen. A rettegés szaga járja át a levegőt, a vakság, melyet a setét rém kelt mindenben. Fátylas, durva köpönyege – akár egy terítő – fedi el az ártatlan lelkek utolsó reményét, megcsáklyázza szívük csücskét a fertőző, romlott akaratával és a hatalmába keríti mind azt, ami eddig szabad volt. Az éj nem nyugszik…
Mikor megérzi a rettegés szagát, széles mosolyt vet és az önbizalomtól fűtve támadásba lendül. A sötét éj pöfeteg lehelete kínzó muzsikába kezd s a fák ágait és minden földi lényt megcibál. Enged, majd ismét megtép. Karmaival átvergődik a legnagyobb barikádon is s elveszi a virágok gyönyörű szirmait, keze közé kapja őket majd megláncolva, vaspántok alá helyezi kecses szirmaikat, kényszerítve őket, hogy csukódjanak össze és maradjanak úgy. Hatalmas lábai alatt a fűszálak nyöszörögve görnyednek és feje fölött a felhők eszeveszett menekülésbe kezdenek.
A lelkek fénye apró szikrákká zsugorodnak, meghúzzák magukat és a csillagokhoz fohászkodnak. A levegőt átjárja az elesettség és a másik fél kéjes hahotázása, ahogy megveti és lenézi a tehetetlen lelkeket. A csillagok felvértezve róják le ígéretüket a Napnak s hadba vonulnak a hatalmas sötét ellen.
Az éj megtorpan a közelgő támadás láttán, de még mindig erősnek gondolja magát, ezért legyintve egyet megindul az égbolt felé, hogy mint halász a hálóval, az megkaparintsa az összes csillagot és porrá morzsolja őket, sebes izzó tenyerében. A csillagok dacosan pattognak ide oda, mígnem egyre többen lesznek, fényük apró hófehér foltok a piszkos égbolton s egyre hevesebben kezdenek fényleni. A Hold, ki még a végső párbajra vár megérzi, hogy ősi ellenfele közeledik és mély levegőt véve készen áll végre ő is.
Az éj csatlósaival; a félelemmel és a rideg, dermesztő gonosszal, megvető pillantást vet a Holdra. Viszont ő nem adja fel, fehér gömb alakját eddig halovány, nyugodt fény járta át, de a sötét éj lázadására ezüstös felszíne izzani kezdett. Fénye vakító leplet hullajtott a lelkek földjére és védelmező karjaival páncélt helyezett köréjük. Így már nem lehetnek a sötété. De a gonosz sem hagyta magát, minden erejével a Hold ellen fordult és buzgón, kárörvendően próbálta kettéhasítani a tündöklő ezüstgömböt. De amint közelebb ért hozzá, egy perzselő fallal találkozott össze. A hold tiszta erejével, amellyel képtelen volt felvenni a harcot, de vakmerősége és gőge nem hagyott alább.
Hosszú, súlyos órák következtek, az idő ismét ólom szekeret vonszolt maga után s nehezen bár, de eljött a várva várt pillanat. A Hold védőpajzsát meleg pirosas aranysugarak borították be. A sötét eme tiszta jó láttán nyomban menekülni kezdett. Esztelen ügetett, sipítva, rémülten csatlósaival a nyomában. A Nap arany léte töltötte be az ég és föld minden szegletét. A lelkek, melyek a Hold védelme alatt álltak lerázták magukról a sötét adta pántokat és kinyíltak a forró, lágy, finom sugarak csalogatására. A csillagok hanyatlani kezdtek és a Holddal utolsó búcsút véve a lelkektől és Naptól, halványodni kezdtek majd elnyelte őket a kék ég határtalan zuhataga.
" A Nap, ki reménysugaraival bejárta a vidék minden lelkét, nemes üdvösségével a mélybe taszította az éjt, ada ahonnan jött és ahová való."
Göndör Enikő
Zene: Danny Elfman - Alice and Bayard journey (Alice in Wonderland)
Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!
Támogatott
böngészők
A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.
