top of page

Az első két cikkben leírtam két felállított történetet, ami erősen ütötte egymást, míg az egyik a Keresztényhitvallás útján haladt, addig a másik a spirituálisabb nézetet képviselte.
 

Mondhatnám most ötvözöm mind a két témát, és egy kicsit abszurdabb, meredekebb történetet hozok el nektek egy olyan nézetből, ahol a nephilimek teljesen más néven voltak feljegyezve. Ez talán túl erősnek hathat és valószínűleg lesznek olyanok, akik megkérdőjelezik, de én úgy gondolom az annunakik lehettek a nephilimek a vízözön idején. Én mindössze azt fogom leírni, amit a saját ismereteim és véleményeim alapján összeraktam.

Kezdeném azzal a kérdéssel, hogy pontosan kik voltak az annunakik? - Ők egy olyan magas intelligenciájú földönkívüli faj a Nibiru bolygóról (amit ugyan még nem fedeztek fel, de itt található a mi naprendszerünkben) akik az emberiség felépítésében és a Föld gyarmatosításában vettek részt, kb 4-5 másik földönkívüli faj mellett. Az ő kinézetük már nehezebben meghatározható. Az antik civilizáció Isteneiként rengeteg feljegyzésben fellelhető gyíkalakú lények, akiket sokan az  annunakiknak tartanak. Sokan pedig úgy gondolják, hogy rendkívül magas lények voltak, akiknek koponyájuk hasonlított az Atlantiszon élőkéhez (hosszított koponya). Talán innen kapták a nephilim nevet is. Bár elsőre úgy tűnhet két különböző fajról van szó, de a képzeletünk adhat teret arra, hogy elszakadjunk a Bibliától és Lemuriától is, hogy megismerkedhessünk egy másik fejtörő nézettel.

Az annunakik leginkább az özönvíz idején élték virágkorukat, amikor letértek a Földre elsősorban ásványkincsek megszerzése érdekében, de részt vettek a Föld gyarmatosításában, és az ember fizikai valamint szellemi létének formálásában is. Sok uralkodóról számolnak be, ahol magasba repítettek egy-egy népet. Ilyen volt például Ehnaton fáraó, aki az annunakik lejövetele után sokkal később uralkodott Egyiptomban.
Az Annunakik leérkezésükkor Mezopotámiában telepedtek le. Ugyan bányászati nyomokat találtak Amerikában és Afrikában egyaránt ennek ellenére Mezopotámiában több kifejtés történt.

 

Az Annunakik nem engedték, hogy az Adamak feléjük kerekedjenek így, elsőre nemzésképtelen, alacsonyabb tudású, rövidebb (de a miénknél hosszabb) élettartamot kaptak. Mivel az Adamaknak sokszor nem tetszett a munka, amit az Annunakik szántak nekik, így megpróbálták elpusztítani őket az özönvíz segítségével, ekkor már lázadásuk nehezen leküzdhetőnek tűnt. 

Az annunakik tudták, hogy a Nibiru ismét közel fog kerülni a Földhöz, ami hatalmas éghajlati változásokat fog hozni, így a természetre bízva meghagyták az emberek eltörlését, amég ők űrhajóikkal visszarepülnek saját bolygójukra. Enki, az egyik vezető viszont nem ilyen sorsot szánt az emberek számára, így egy hozzá közel álló, nagyobb tudású embert tájékoztatott a veszéllyel kapcsolatban, kinek neve Utnapistim volt. Megtanította a bárkaépítésre és Utnapistim minden a Földön élő lény magját (tehát DNS-t) felvitt a hajóra. Bár ebben az esetben nem az esőzés, hanem egy másik bolygó elhaladása okozta az özönvizet, a történetben ugyan úgy, mint a Keresztényhitvallásban a bárka az Ararát hegyen feneklett meg.
 

Az annunakik története itt nem fejeződik be, de az özönvíz utáni életről csak a következő részben írok, hiszen a hosszú és nehezen feldolgozható ötletelések, minden emberben gondolkodást indít be és ez ugyanígy történik bennem is. 

Harmath Cintia

3. rész

Folytatás következik...

Az  annunakik ledobni kívánták a bányászat nehéz terhét, így munkásfajt hoztak létre, akik már mi, az emberek voltunk. Mire mi elkészültünk rengeteg hibrid is kikerült a sorból, amit a Sumér civilizáció hagyatékai között is fellelhetünk, pecsétek formájában. Később megjelentünk mi, emberek. Rasszokat hoztak létre közöttünk, és elhelyeztek minket a Föld különböző pontjaira. Ezt a feltevést én azért találom végiggondolandónak, mivel az iskolákban tanított evolúció túl nagy változást jelent rövid idő alatt. Hiába majmokból nem kezdhettünk ilyen gyors változásba. Itt valaki belenyúlt a DNS felépítésébe, vagy pedig új fajt hoztak létre. Mivel az annunakik kedvelték mindkét cselekedetet, így egyik se elvetendő. Az első ember az Adama nevet kapta, ami erősen utal Ádám nevére a Bibliában. Az annunakik nőket is teremtettek ráadásul Adama oldalbordájából készült az első, tehát feltehetjük a kérdést, hogy a Biblia Ószövetsége mennyire is kötődik csak a Keresztény valláshoz. 

Pszichiátria Magazint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, nyilvántartásba vette, hivatalos elektronikus sajtótermékként!

  • Facebook Metallic
  • Google Metallic
  • Twitter Metallic
  • YouTube Metallic
  • Tumblr Metallic

Támogatott

böngészők

A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.

Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!

bottom of page