Az 1960-as évektől a kommunista rendszer legfőbb célja a nukleáris energia kiterjesztése volt. A csernobili üzemzavar kialakulásának több oka is volt. Elsősorban a katasztrófa visszavezethető a konstrukciós hibákra, ami kutatásaim szerint döntően befolyásolta az április 26.-i történéseket. Továbbá a műveletek és az irányítási instrukciók sem voltak az előírásoknak megfelelőek, ebből adódóan kialakult egy konfliktus a 4-es reaktorban dolgozó szakemberek között.

 

A csernobili balesetet az 1981-es eseményekelőzték meg, amikor az izraeli légierő lebombázott egy szovjetek által épített iraki atomerőművet. Ennek következtében szigorításokat végeztek az atomerőműben. A szigorítások ellenére tovább halmozódtak a technikai és konstrukciós hibák, amit a KGB is észlelt. Egy KGB dokumentum szerint a hatóság figyelmen kívül hagyta az 1979 és 1986 közötti figyelmeztetéseket Csernobil tervezése körül. Olyan hiányosságokat is észrevettek, mint a tető nem tűzbiztonságos anyagból való felépítése. Mégsem ez volt a legnagyobb tervezési hiba.

 

 

Műszaki okok

 

Az egyik legfőbb műszaki hiányossága a 4-es reaktorban az volt, hogy hiányzott a három független elválasztó fal az üzemanyag és a közvetlen környezet között. A három elválasztó fal a közül a harmadiknál a nyomástartó épület nem foglalta magában a reaktort. A másodiknál a nyomástartó edényzet nem volt 

független, mert a cirkóniumból készült üzemanyag-burkolat égése okozhatta a második fal begyulladását, aminek a csövei szintén cirkóniumból készültek.

 

Továbbá alapvető hiányossága a reaktornak a pozitív üregegyüttható volt, ami kisebb a reaktor névleges teljesítményéhez képest, vagyis 3200 MW. Ennek következtében a teljesítménynövekedésekor a sokszorozási tényező csökken, de ha a teljesítmény kicsi, akkor az üregegyütthatónak köszönhetően nő a sokszorozási tényező. Az effajta teljesítménynövelést a szabályzat is tiltotta, amit az operátorok áthágtak. Ebből kifolyóan a tűzvédelmi intézkedések, illetve a szükséges hűtés sem volt a megfelelően megoldva, így nem lehetett megfékezni a gőz kicsapódását a reaktormagból. Súlyos műszaki hibának számít az is, hogy a reaktor méreteiből adódóan nehezen volt kezelhető. A számítógépes rendszer alkalmazása (amit a későbbiekben említésre kerülő kísérletben kiiktattak), a szabályzó rudak nagy mennyisége és szerkezete is a nehézséget okozott a dolgozóknak.

 

 

Irányítási okok

 

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a katasztrófa talán be sem következett volna, ha betartották volna a megfelelő instrukciókat. Az erőmű vezetője többször mulasztott. Először is, az erőműben nem hajthattak volna végre kísérletet. Ilyen célt szolgáltak a kutatóintézetek. Ennek megfelelően, minden erőműnek volt egy intézete, ahol jóváhagyták az üzemi próbákat. Másodszor, ahogy a robbanás című fejezetnél is kitérek, nem csak a szabályzat betartását mulasztották el többször is, hanem a munkanapló vezetését is. Az ilyen közbeavatkozást az operátoroknak meg kellett volna tagadniuk, hiszen a kísérlet és a későbbi katasztrófa mindegyikük felellősége volt.

 

 

Társadalmi okok

 

Az üzemzavar társadalmi okaként a parancs megtagadását lehet említeni. A Szovjetunióban a vezetők és beosztottak között egy túlhierarchizált kapcsolat alakult ki, mivel a nukleáris energiatermelés a szovjet államokban katonai tulajdonból eredt.

 

Az atomenergiának köszönhetően a szovjetek gyors sikereket élvezhettek, emiatt a reaktorok mérete is csak egyre nőtt, több szakember tiltakozásának ellenére. Ez a folyamat szorosan együtt alakult ki az USA és Szovjetunió hidegháborús versengésével, ami a korszakot erősen meghatározta.  Az oroszok vetélytársaiknak is bizonytani kívánták erejüket, ami sok pénzbe került. Az állam megvonta a biztonság megalapozására szükséges összeget, ami egy könnyelmű lépés volt. A háborús érdekek viszont felülírták a biztonság érdekeit.