Vérmesék

Jártatok már Vérmeséknél? Állítólag remek tésztát csinál az asszony és a steak sem elhanyagolható, amit a papa csinál. Elég gyakran költöznek – megfordultak már a francia rivierán is -, de a gyerekek már hozzászoktak, és igyekeznek minél jobban beleolvadni az adott környezetbe, feltűnésmentesen és a lehető legtöbb ideig ott élni. Hogy miért? Mert a családfő a helyi olasz maffiózó, aki 20 millió dolláros vérdíjat tűzetett a saját fejére egy az FBI-nak tett vallomásával. Azóta kénytelenek egy tanúvédelmi program keretében megszervezni kicsi életüket. A vallomásban megemlített maffiafőnökök ugyan börtönbe kerültek ám tudjuk, hogy nem áll meg itt a történet, hisz nem olyan rövid a kezük, hogy ne tudnának elbánni bárkivel is a rácsok mögül.

Robert De Nirót és Tommy Lee Jonest viszont öröm volt látni a képernyőn, teljesen hihetően adták át az egymást már jó ideje idegesítő vén rókát, akik utálják egymást, mégis valamilyen oknál fogva akár barátként is értelmezhető a kapcsolatuk. Egyik kedvenc jelenetem, amikor De Niro jófiúságáról állít össze egy tízes listát, ami valljuk be eléggé abszurd tekintve, hogy egy maffiáról beszélünk, engem mindenesetre meggyőzött, még a film alatti elborult pillanataiban is korrektül eljáró jól szituált nagypapa kinézete van.

Akció-vígjáték lévén nem komolykodják el túlságosan a dolgokat többnyire mégis úgy éreztem, hogy ebből a sztoriból akár egy drámát is ki lehetett volna hozni, mert annak hatásosabb végkimenetelt is köríthettek volna a szokásos, Hollywoodra jellemző boldog befejezés helyett, de ez már csak szőrszálhasogatás, rengeteget lehet rajta nevetni és igazából van mondanivalója is a filmnek. Eleve az, hogy az apuka foglalkozása mibe kényszerítette a családját, akik a helyzet ellenére igencsak jól tűrik a folyamatos vándorlást sőt, nagyon is összetartóak és feltalálják magukat, egyszóval remek kis család Vérmesék.

Az elején még nagyon nem értettem miért annyira furcsa a család viselkedése a Franciaországba való költözésükkor, hiszen miért is kell megbeszélni azt, hogy mit adjanak be a szomszédoknak és miért nem hagyhatja el Giovanni Manzoni, a családfő a házat? Nyilván, aki előtte elolvasta, hogy mit írnak róla annak ez nem okozott problémát, de nekem csak kicsit később esett le, hogy egy olasz maffia család életébe kukkantok be, még ha kicsit hollywoodi értelmezésben is, bár meg kell hagyni, hogy az idegbajos anyuka szerepét eltalálták. Michelle Pfeiffer remekül hozza a karakterét, habár nem értem miért kell olyan indulatosnak lenni és felrobbantani a helyi boltot egy kis élcelődés miatt, de hát nem mindennap nézik bunkó amerikainak az egyébként olasz nőt, aki ráadásul érti a francia szidalmakat – kultúrsokk, nem?

Ilyen, és ehhez hasonló aprócska konfrontációkkal kell viszonylag csendesen megbirkózniuk, sok esetben sikertelenül. Warren az iskolai balhékba keveredik bele, jó maffiapalántához híven a nyakába varrnak jogosan megvesztegetéssel, verekedéssel kapcsolatos vádakat, míg Belle, a szőke szépség - aki valamiért Cameron Diazra emlékeztetett néhány arckifejezés és villanás erejéig - a helyi fiúkat leckézteti meg. Már csak ezért a jelenetért is megéri megnézni a filmet, azt hittem le fogok esni a székről, annyira nevettem – ki hitte volna, hogy ekkora rejtett agresszió bújik meg a csinos pofi mögött? Ellenben a további tevékenykedéseit illetően egyáltalán nem tartottam értelmes szálnak az övét a történet szempontjából, elvégre nem egy buta kislányról beszélünk, aki csak úgy beleszeret egy helyettesítő tanárba, aztán miután az dobja le akar ugrani egy épület tetejéről, de ha a rendező így akarta megoldani hát legyen, csak épp ezer meg egy, kevésbé nonszensz úton is elérhette volna ugyanazt, amit akart. Elnézést a ködösített fogalmazás miatt, de nem lőhetem le a konkrét okokat, de látszott, hogy mindkét gyereknek csak mondvacsinált okokat fabrikált a forgatókönyvíró, hogy kicsalja őket a házból a nagy finálé előtt.