Udaan

Az Udaan nem egy feszített tempójú film, viszont annál érzékenyebb és hatásosabb. A főszereplő Rohan valójában egy tipikus tizenhét éves fiú, aki tele van álmokkal és vágyakkal, amelyek megvalósítását apja akadályozza, viszont félelemmel is, ami őt akadályozza az ellene való lázadásban, ellenállásban. Szép látni, hogyan fejlődik a film során ez a kezdetben mindent lazán kezelő fiú, s hogyan hoz végül életre szóló döntéseket. Ez a fejlődés leginkább talán az öccsével való kapcsolatában figyelhető meg, akivel első találkozásukkor – akárcsak az apja – idegenként, szolgaként bánik, majd később, ahogy egyre inkább megismerik egymást, közelebb kerülnek a másikhoz, és nem utolsó sorban összekötik őket az apjuk által elszenvedett sérüléseik, fájdalmaik, végérvényesen igazi testvérekké válnak.

Ahhoz, hogy igazán átérezhető legyen a főszereplő(k) vívódása, nehéz élete, szükség van erre a „művészfilmes” hangulatra, a borús képekre, fájdalmas zenére, ami talán kevésbé jellemző az indiai filmekre, ezúttal mégis remekül betaláltak vele a készítők. Kétségkívül megszeretjük a fiúkat, Rohant és az öccsét, Arjunt, valamint a nagybátyjukat, és velük együtt ítéljük el és „utáljuk” a zsarnok, szívtelen apát. És bár a cselekmény talán nem túl újszerű, mégis van okunk az izgalomra, a film végig magában tartogatja a kétesélyes befejezést, ami talán éppen annak köszönhető, hogy ezúttal nem egy tipikus amerikai alkotást látunk, aminek már az összes fordulatát ismerjük.

Engem személy szerint mindig is foglalkoztattak az indiai filmek, az indiaiak kultúrája, de bizton állíthatom, hogy az Udaan nem csak a hozzám hasonlóaknak fog tetszeni; az indiai filmek között már egy sokkal „európaibb” vonalat képvisel, ami ezáltal remélhetőleg sokkal több emberhez jut el – hozzáteszem, megérdemelten.

Tóth Ilona

Az udaan szó hindiül annyit tesz; repülés. Ez a motívum öleli át az egész filmet átvitt értelemben, hiszen a főszereplőnk lelki életében megy végbe ez a bizonyos repülés. Már a címből kiderül, hogy ezúttal egy indiai filmmel van dolgunk, ami sokakban idézheti fel a tipikus bollywoodi filmek nagyszabású, már-már giccses díszleteit, az érzelmek eltúlzott megjelenítését a vásznon, legtöbbször indiai dalokkal és tánccal megfűszerezve. Azokat, akik ezek miatt néznék, vagy nem néznék meg az Udaan című filmet, ki kell ábrándítanom; ez esetben egy egyszerű, mégis hatásos darabbal van dolgunk, ami sokkal inkább hasonlít egy európai független filmre, mint egy tipikus bollywoodira.

Főszereplőnk Rohan, akit barátaival együtt elkövetett iskolai csínyei után kirúgnak egy nagynevű indiai intézetből. Ezután a fiúnak haza kell térnie apjához, akit nyolc éve nem látott. Rá kell döbbennie, hogy mennyi minden változott az otthoni életben, amiről ő semmit sem tudott, hiszen szigorú apja soha nem látogatta meg, és évente csupán egyszer üzent neki. Így ismeri meg nyolcéves kisöccsét, s találkozik újra a nagybátyjával, aki szeretettel fogadja. Szüksége is van erre a szeretetre, hiszen otthon nem sok jut belőle. A film előrehaladtával fokozatosan szembesülünk a fiúk apjának kezdeti érzéketlenségével, szigorával, majd kegyetlenségeivel, akaratosságával. Ez is jelenti tulajdonképpen a címbeli repülést, hiszen Rohan legnagyobb feladata ezután az lesz, hogy válasszon; vagy beteljesíti kegyetlen apja akaratát és a gyárában dolgozik, vagy pedig ellenszegül neki, azaz „repül”, azt teszi, amihez mindig is értett, és amit mindig is szeretett csinálni: ír.