Szél támad

Hayao Miyazaki utolsó alkotása megy a mozikban, úgyhogy életművének és az anime rajongói ezután már csak újra tudják nézni filmjeit. A vándorló palota, Chihiro Szellemországban és még több egész estés film után a japán Walt Disney-ként is emlegetett filmrendező 2013 szeptemberében nyugdíjba vonult, s talán ennek tiszteletére az életműve hegycsúcsára helyezett alkotást sokak örömére a mozikban is láthatjuk.

Bevallom kicsit féltem mikor beültem a vetítőterembe, nem is nagyon tudatosult bennem, mit fogok nézni, így mikor leesett a tantusz, hogy ez bizony Miyazaki filmje kissé tartottam tőle, mit fogok látni. Előtte csak a Chihiro Szellemországban-t láttam kisebb koromban és mit ne mondjak, nagyon ijesztő volt, bár ez lehet, azért van, mert nem vagyok anime fanatikus, és emellett a film elején megjelenő rémisztő alakok sem segítettek, amik Chihiro világában is megjelentek. Örömmel konstatáltam, hogy ez nem az a történet lesz – ez nem jelenti, hogy nem tetszik Miyazaki munkája, egyszerűen a bizarr gyermekkori élmény miatt éreztem így. A történet remek, és méltó egy fiatalon felfedezett tehetség emlékének, valamint a rendező munkásságának utolsó darabjaként is kiválóan szerepel.

A tehetség, Jiro Horikoshi a film főhőse, egy álmokkal teli kisfiú, aki minden áron pilóta szeretne lenni. Álmában is csak a repülőket, hatalmas gépeket és példaképét, egy olasz tervezőt, Capronit látja azonban Jiro rövidlátó - a terve nem valósulhat meg. Álombéli beszélgetőtársa mégis biztatja: ha már nem vezethet, hát tervezzen repülőgépeket – így indul el az ő története.

Horikoshi a való életben is létező személy volt, aki a II. világháború alatt fejlesztett vadászrepülőgépeket. Munkásságának és életének állít emléket Miyazaki filmje, és ad képet a korabeli Japánról rajta keresztül. Akkoriban nem csak egy esemény rázta meg az országot. A tuberkolózis-járvány, az 1923-as földrengés és Japán csatlakozása a háborúhoz mind nagy hatással voltak az emberek életére, így főszereplőnkére is. Talán kicsit lassú folyásúnak tűnhet a film, de épp ez teszi valóságszerűvé. Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra az anime, mint műfaj nagyon különös hatást kelt. A rajzolt-animált mozdulatok annyira élethűek, hogy néha nehéz eldönteni, filmet nézek-e vagy mesét – hisz nyilván látványvilágában az utóbbinak tekinthető, ám mégis filmről beszélünk.

Miyazaki Vándorló palotájával és sok más művével ellentétben érdekes volt látni egy ilyen valóságos témát a filmvásznon. Nem mondom, hogy földhöz ragadt, mert a repülés, mint hasonlat és motívum végig szerepel benne Jiro álmain keresztül, ez teszi meseszerűvé – ugyanakkor végig megmarad a realitás talaján.

Nyilván, akinek nem világa a japán filmművészet az nem találja majd annyira érdekesnek az alkotást, ellenben csakis ajánlani tudom. Remek példája a kitartásnak, szerelemnek és barátságnak, ami a háború, járvány sújtotta időkben sem hagyja cserben az embereket.