Philomena - Határtalan szeretet

Mi is a jó film titka? Mindenkinek más, személyiségtől és az adott hangulatunktól függ, hogy mennyire érint meg minket egy film. Sokaknak bőven elég, ha a vásznon valódi érzelmekkel, személyiségekkel, megrázó, felemelő vagy épp humoros történettel találkozhatnak. Ha valaki ilyen filmet keres, nyugodtan adjon esélyt a Philomenának, amelyben mindezek megtalálhatóak.

Bármily elcsépeltnek is hangzik a cím, mégis jól jellemzi e heti filmünket. A történet szerint egy idős ír hölgytől, Philomenától ötven évvel ezelőtt elszakították kisfiát, és most szánja végre rá magát, hogy felkutassa őt. A keresésben egy éppen mélypontján lévő riporter, Martin segíti, aki minden területen szöges ellentétben áll Philomenával.

A film az ő személyiségük közti ellentétre épít; kettejük kapcsolatában nagy szerepet játszik a kor- és az intellektuális különbség, az életről alkotott képük, felfogásuk, valamint a másokhoz fűződő viszonyuk. Míg Philomena egy igazi jótét lélek, akit bár rengeteg fájdalom és igazságtalanság ért az életében, mégis kész bárkinek megbocsátani. Vele ellentétben Martin inkább magába fordul, a munkájának él, nem az emberi kapcsolatoknak. Az ő személyében sokkal több a visszafojtott keserűség és harag – még ha látszólag kevesebb oka is lenne rá –, ami kitör belőle néhány jelenetben.

Azonban bármily mások is ők, és egy kétségtelenül furcsa párost alkotnak a kutatás során, mégis megkedvelik egymást. Hosszú ez a folyamat, de idővel és rengeteg empátiával a másik személye iránt hamarosan rájönnek – és velük együtt a néző is -, hogy a szeretet határtalan, kortól és egyéniségtől független.

Bár az ő kapcsolatuk a hangsúlyos, a bonyodalom a kutatásból indul ki. Fontos megjegyezni, hogy a Philomena igaz történeten alapul, 2009-ben a valódi Martin Sixsmith megírta, hogy mindez csakugyan megtörtént, még ha nem is pontosan úgy, ahogy a filmben. A cím utal a két főszereplő viszonyára, akárcsak Philomena egyéni problémájára, a fia elvesztésére is. Ugyanis az anyai szeretet szintén nem ismer határokat, az anyának és fiának kontinenseken átívelő története és szinte teljesen ismeretlenül is kialakult kötődése okozza a legmegrázóbb pillanatokat.

Míg Martin és Philomena gyakran megnevettet minket a személyiségükből adódó eltérésekkel, addig Philomena és fia kapcsolata felemel és meg is ríkat minket. Érzelmekből tehát nincs hiány, de a karakterfejlődésre sem lehet panaszunk, hiszen mind a két főszereplő személyének esetében nagy változásoknak lehetünk szemtanúi – ezeken csak emel a kitűnő színészi játék, különösen Judi Denché, Philomena megformálójáé.

A maga szűk száz percében mindig történik valami, ami a nézőt végig a székéhez szögezi. Ez a másfél óra elég a karakterek és az érzelmek bemutatására úgy, hogy egy percig sem unatkozunk.

A Philomena – Határtalan szeretet tehát minden filmkedvelőnek ajánlott, a cikk írója szerint ugyanis pontosan ilyen egy jó film.

Tóth Ilona