top of page

Mocsok

Az újonc, a metro szexuális, a szellemileg visszamaradott, a neonáci, a feltörekvő nő és a már fentebb említett szereplő, Bruce Robertson alkotják az őrmesterek csapatát, élükön az írói babérokra törekvő rendőrfőnökkel, aki nemsokára előléptet valakit, de nem mindegy ám, hogy kit – ezen ügyködik főhősünk, ugyanis mindent elkövet, hogy még véletlenül se legyen másé a detektívfelügyelői poszt, ennek érdekében pedig mindent megtesz. Összeugrasztja társait, lefekteti a feleségeiket és még sorolhatnám, de nem szeretném lelőni a poénokat.

 

Az elején még úgy tűnhet, hogy Robertson mindent kézben tart és jó irányba terelgeti karrierjét, de mint az élet, ez sem tündérmese – habár piroslámpás házak nincsenek gyerekfilmekben -, az őt kísértő múltat még a felírt pirulák sem tartják ott, ahol azoknak lenniük kellene – mélyen elásva a szürkeállomány valamelyik bugyrában. Kapcsolódik egy férjét elvesztő nő is a történethez, akinek jelenléte még a manipulatív, rosszindulatú őrmestert is elérzékenyíti. Ezen a szálon bontakozik ki a Bruce-t ért események okozta trauma, s ő úgy érzi, hogy segítenie kell rajta és annak kisfián.

Összességében a film első fele nem annyira lehangoló, rengeteg jelenet tele humorral, s bár kissé sötétek is, nem hagyják a Nézőt belesüppedni abba az őrületbe, amiben a főhős szépen lassan eltűnik. Hallucinációk, tévképzetek kínozzák a már eleve meggyötört idegzetű Bruce-t, s az sem segít a közérzetén, amikor a nő, akinek a férjét megpróbálta újraéleszteni az utcán a kisfiával bemegy az őrsre, hogy megmondja neki (mármint a kissrácnak): „Ő az, aki próbálta megmenteni aput (…). Igazán remek ember.”

 

A színészi játék is rendben volt, remekül illettek a kikarikírozott jellemek a szatirikus hangulathoz és megteremtettek egyfajta egyensúlyt a humor és a tragikus végkifejlet között. A Bruce Robertsont alakító James McAvoy pedig elképesztően átadja karakterének szenvedését, dühét és minden egyes érzelmét. Úgy képzeljétek el, hogy egyik percben még őrült, fenyegetőző és bunkó, a másikban pedig majd’ elsírja magát, nem tudok mást, csak ajánlani ezt a filmet, mindenkinek – amennyiben elég erős idegzetű.

Aki hallott már a Transpotting című kultuszfilmről annak biztosan ismerős Irvine Welsh neve, ugyanis mai cikkünk témájának alanyát képezi egy szintén általa írt novella adaptációja, a Mocsok. A skót író ezúttal nem deviáns és önpusztító eltévelyedett emberekről mesél, akik szánt szándékkal kerülik a társadalomba való beilleszkedést és menekülnek el drogozással az őket körülvevő világ elől, hanem egy lecsúszott embergyűlölő, pszichopata rasszista őrmesterről. Ugyan a könyvet nem sikerült még beszereznem – nincs magyar fordítása és idő, míg rászánom magam az interneten való felkutatására – rendkívül érdekes olvasmánynak kell lennie, ha az adaptációja ekkora sokkot mér az emberre.

 

Ezúttal kitenném a képzeletbeli 18-as karikát!

bottom of page