top of page

Kontroll

Egyetlen helyszíne ellenére mai filmünk nem kizárólag a metrókon razziázó jegyellenőrök mindennapjainak hiteles bemutatásának céljából készült, bár kétségkívül ad egyfajta képet róluk is. Fiktív, olykor mégis nagyon reális világot tár elénk a rendező (Antal Nimród), ahol Bulcsú és brigádja különböző valószerűtlen és valós kalandokba keveredik. Műfaját tekintve nehéz behatárolni, ugyanis tartalmaz mind vígjátékra, krimire, akcióra, thrillerre és társadalomszatírára jellemző jegyeket is; ez lehetővé teszi annak a különleges, sokszor bizarr atmoszférának a megteremtését, amit csak fokoz a metró egyéni megvilágításban való bemutatása.

Ahogy azt fentebb említettem, a film végig a realista képek és az abszurdum, a képzelet határán billeg. Az összes ellenőr mind-mind külön egy-egy élettörténet, akik a metró alvilágához így-úgy, de odatartoznak – ők képezik a film valóságos elemeit személyiségükkel és hol nevetséges, hol elkeserítő kalandjaikkal, így például egy fiatal srác, a Gyalogkakukk üldözésével, aki szórakozásból ott szúr ki az ellenőr csapatokkal, ahol csak tud, vagy a metrón bliccelők elcsípésével, az akadékoskodó, türelmetlen utasokkal és a végleg felmondó idegek következményeivel.

 

A film közepe táján igazán előtérbe kerülő főszereplő azonban Bulcsú, aki mindennapjait az aluljáróban tölti. Nem sok minden derül ki életéről, ám azt megtudjuk, hogy a metróban való bujkálása menekvés a külvilág elől, bár itt sem mentesül annak hatásaitól. Az élet ugyanolyan kegyetlen a föld alatt, mint a felszínen, erre kell rádöbbennie szépen, lassan.

 

Eközben viszont egy sötét alak tűnik fel újra és újra a peronon, aki gyanútlan utasokat lök a sínek közé, s mivel Bulcsú tölti minden percét az aluljáróban, egyértelműen őt vádolják. Nem is alaptalanul, hiszen mint azt a film rendezője is kijelenti, a jó és a rossz küzdelme érdekli a legjobban, így e filmjében a fekete kapucnis ember jelképezi az egyébként segítőkész Bulcsú árnyoldalát, ezt viszont egyáltalán nem dörgöli a Néző orra alá, s mégis egyértelmű.

Nem sok magyar filmet láttam, de a Kontroll után feléledt bennem a gyanú, hogy vannak hazai tehetségek rendezés és forgatókönyv terén is, már ami az újabb idők alkotásait illeti. Természetesen az Indul a bakterház és a régi jó filmek mindig is örökzöldek maradnak, ám kétséget kizáróan pozitív élmény volt a Kontroll. Mucsi, Csányi, Badár és az összes többi szereplő alakítása is a helyén volt, sőt ez enyhe kifejezés; ezt a nyomasztó és elgondolkodtató filmet is úgy megtöltötték humorral, hogy szó szoros értelmében sikerült együtt nevetni egy elképesztően pihent viccen a szereplőkkel, amit a szeretetre méltó Béla bácsi mesél el Bulcsúnak, vagy éppen a tragikomikus jeleneteken, amik főként Mucsi Zoltán és Badár Sándor alakításainak köszönhetően sikerültek fantasztikusra.

 

Úgy egészében véve nem tudok semmiféle negatívumot mondani, ami visszavenne a filmélményből, szerintem hihetetlenül jól sikeredett alkotás, nem csak amolyan egyszer nézős. S hogy mégis mondjak valamit műfajára tekintve, összességében rá lehet húzni, hogy művészfilm (bár itt-ott thrillerként említik), nekem legalábbis a sokfélesége miatt annak tűnt, így nyilván leszűkítheti a nézői kört, de nem mondanám, hogy olyannyira elvont lenne és érthetetlen. Érzelmek széles skáláját viszi vászonra, egyik jelenetben fejünket fogva szakadunk a nevetéstől, aztán tövig rágjuk a körmünket, legközelebb pedig mély gondolkodóba esünk, így kezdjen hozzá bárki is. Nem merek rá esküdni, se szerintem nem okoz majd csalódást!

bottom of page