Isteni műszak

2013-as magyar film – ennek hallatára sokaknak mehet el a kedve a film megnézésétől, hiszen a média által olyannyira támogatott magyar filmek (SOS szerelem! és társai) kétségtelenül a kevésbé igényes szórakozást nyújtják, így az emberben már akarata ellenére kialakult egy negatív kép a magyar filmekről. Azonban van a magyar filmgyártásnak egy rejtettebb rétege, amit sajnos kevesebben ismernek, hiszen főként nem ezeket a filmeket kapjuk óriásplakátokon és a tévében reklámozva. Mégis ők jelentik a minőséget és a megkérdőjelezhetetlen eredetiséget, ami igenis jelen van a magyar filmek között még ma is. Csak kicsit mélyebbre kell ásni.

Az Isteni műszak kivétel is lehet valamennyire, hiszen a promózással itt nem volt gond, aki akart, felfigyelhetett rá. És ha így tett, jól is tette, eredetiségből és igényességből egyáltalán nincs híján a film. Viszont emellett megosztó is – nem is kicsit -, ahogy az szintén jellemző ezekre a magyar „művészfilmekre”.

1992-t írunk, a délszláv háború idejét, amikor is főszereplőnk, Milán Szarajevóból Magyarországra szökik. Útja egy zöldséges kocsin vezet, majd nemsokára a zöldségesnél kezd dolgozni. Kiderül azonban, hogy Milán rendkívül jól ért az orvostudományhoz, és hamarosan már mentősként találja magát. Filmünk fő helyszíne is a mentőautó, ahol megismerjük Fék doktort és Kis Tamást, akik ezentúl Milán társai lesznek. Azonban főhősünkkel együtt rájövünk, hogy az ő munkájukat sem pusztán a jószándék és szeretet vezérli; a végstádiumban lévő betegeket hagyják meghalni, hiszen minden, a mentőben elhalálozott páciensért nem kevés pénzt vesznek föl. Remekül működő kis illegális lánc vezet itt a temetkezési vállalkozón, a már említett mentősökön, a boncorvoson és a kínaiakon keresztül.

Milán kezdetben megriad a helyzettől és a mi gondolatainkat mondja ki: gyilkosok! Azonban menyasszonya megszöktetésének vágya miatt kötelezve van rá, hogy folytassa a munkát a mentőautóban. És szépen lassan kezdi is átértelmezni magában a dolgokat – ahogy mi is. Hiszen mennyivel lesz jobb ezeknek a betegeknek néhány perccel, órával tovább élni, míg eljutnak a kórházig, majd ott meghalni? Kegyetlen kérdés ez, és a válasz sem egyszerű, ahogy a film komor története sem – gondolhatja az olvasó, aki nem látta az Isteni műszakot. (Megjegyzem, a cím sem akármi, többször kapunk utalásokat az Istent játszó emberre; ki az? az orvos, aki hagyja meghalni a beteget, vagy az, aki nem hagy meghalni egy haldoklót?)

Az Isteni műszak mégsem egy búskomor darab, hanem az egyik legabszurdabb film, amit csak láttam. A cselekményt könnyen meg lehetett volna valósítani egy drámában, mély lélekrajzzal, morális kérdéseket feszegetve, Bodzsár Márk rendező mégis úgy döntött, hogy egy groteszk, fekete humorral átszőtt tragikomédiát készít. És milyen jól tette! Mert hát ha valami nem jellemző az Isteni műszakra, az az unalom és a kiszámíthatóság. Ha a néző éppen kezdene meghatódni egy jeleneten, a következő percben máris történik valami szörnyen abszurd és nevetséges. Az éles színek éppen ezért illenek különösen a filmhez, erős kontrasztot állítva a borús és az abszurd képsorok közé.

A színészek csak úgy sütkéreznek a szerepeikben, különösen a fő hármas, Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás, de a többiekre sem lehet panasz. És bár engem teljesen magával ragadott az Isteni műszak abszurditása, hangulata, mégsem ajánlanám mindenkinek. Elsősorban az érzékeny gyomrúaknak nem, ők valószínűleg már az első véres jelenet után kinyomnák a filmet. Viszont a fekete humor kedvelői biztosan élvezni fogják, ahogy – remélem – azok is, akik legalább egy esélyt adnak egy igazán eredeti, mai magyar filmnek.

Tóth Ilona