Daniel Daréus rendkívül tehetséges és sikeres karmester, aki szívvel-lélekkel műveli hivatását. Olyannyira, hogy egyik fellépése közben szívrohamot kap, így kényszerű pihenőre ítélik. Így tér vissza szülőfalujába, ahonnan 7 éves korában költözött el édesanyjával. A kis Daniel már ekkor gyönyörűen hegedült, ám különcsége már fiatalkorában kiütközött, nem talált barátokat. Visszatérve talán még jobban úgy érzi magát, mint egy kívülálló, és furcsállva nézi kezdetben a vele szemben érdeklődő és kedves kis közösséget.

 

Figyelő, passzív üzemmódjából Arne rángatja ki, mikor ráveszi, hogy hallgassa meg a templomban gyakorló kórus próbáját, majd a lelkész elintézi, hogy kántor lehessen. Szép lassan elmerül a kis csapat hangjának és életének megismerésében, ami mind számukra, mind számára gyümölcsöző tevékenységnek bizonyul. A nagy lelkesedés viszont egyeseknek szemet szúr, és emiatt felerősödnek a már meglévő, de eltussolt konfliktusok. Az ellentétek az idő előrehaladásával mindinkább kiütköznek a tagok életében, s nem kétséges, hogy a feszültségeknek már éppen időszerű volt a felszínre törni. A közös éneklések pedig sorra kihozzák mindenkiből az elfojtott érzéseket.

 

A zene szempontjából tekintve is különleges film. Nagy hangsúlyt fektet az egyének hangjára, azoknak feltétlen sajátosságára és arra, hogy a rengeteg, sokféle és különböző hangszín is képes harmóniában megszólalni, ha megfelelően bánnak velük. Így kerül például be a kórusba az autista Thore, annak ellenére, hogy Arne, a csapat szóvivője mennyire ellenezte az ötletet tökéletesen illeszkedik a melódiába. Ez és még más kis gyönyörűségek okozhatnak kellemes pillanatokat a zenében jártas Nézőknek.