Hitchcock

Tény és való, hogy Alfred Hitchcock a világ legnagyobb és legismertebb rendezői közé tartozik. Pályafutása rendkívül fiatalon indult, több némafilmet is rendezett, de mind tudjuk, hogy leginkább a késleltetés művészetével, a feszültségkeltés mesteri megoldásával írta be magát a filmművészet történelmébe. A gond csak az, hogy a Hitchcock című életrajzi filmből még e kevés információnak is csak a töredékét ismerjük meg.

A film in medias res kezdéssel indul, átugorva Hitchcock gyermek- és fiatalkorát azonnal idős emberként találkozunk vele. A nagy rendező, úgy tűnik, alkotói válságban szenved, a forgatókönyveket, amik eljutnak hozzá, egytől egyig érdektelennek találja. Leginkább egy regényt szeretne, és hamarosan meg is találja a tökéletes példányt a Psycho könyvváltozatában. Munkatársai, felesége mind óva intik a regény megfilmesítésétől, hiszen ez a műfaj, a horror távol áll a rendezőtől. Hitchcock azonban kitart elhatározása mellett – és milyen jól tette! Mi persze már tudjuk, hogy a Psychoval a rendező a legnagyobb filmjét vitte vászonra, ám rengeteg akadállyal kellett szembenéznie, míg idáig eljutott.

Ezeket a gondokat és magának a Psychonak az előkészületeit remekül mutatja be a film, és talán még az első igazi horrorként számon tartott Psycho rajongóinak is nyújthat új információkat. Ami azonban Hitchcock életét illeti, sajnos róla nem sikerült túl sok mindent megtudnunk. A feleségéhez és a szőke színésznőkhöz fűződő viszonya még így is érdekes. A Hitchcock egyik erőssége a feleség, Alma (Helen Mirren) karaktere és kidolgozottsága. Az ő kapcsolatukat egészen részletesen mutatta be, a csipkelődéseik, az odafigyelő, baráti viszonyuk és elválaszthatatlanságuk mind a munka, mind a magánélet terén igazán szívmelengető.

A filmen sajátságos hangulat uralkodik – nem egy életrajzi filmtől megszokott –, de tulajdonképp ez a mű egészére igaz. A Hitchcock nem egy dráma és nem is vígjáték, hanem valahol a kettő között. Maga a rendezőt is elég humoros figuraként ábrázolták, ahogy a film elején és végén lévő, kamerába mondott beszéd sem túl nagy komolyságot sejtet. Ebből a szempontból fedezhető fel a kontraszt, hiszen a Psycho forgatásával és előkészületeivel kapcsolatos jelenetek komolyabb, borúsabb hangulatot árasztanak, ahogy az azon dolgozók reményvesztettsége is a film sikerével kapcsolatban – természetesen Alfred Hitchcockot leszámítva.

A Hitchcock összességében nem egy rossz film, délutáni kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas – hiszen ne feledkezzünk meg a tényről, hogy a főszerepet Anthony Hopkins alakítja, ami önmagáért beszél. Aki azonban mélyrehatóbb ismeretekkel szeretne rendelkezni Hitchcock életéről és munkásságáról, ne várjon túl sokat ettől a filmtől; a rendező leghíresebb alkotásának létrejöttét valóban részletesen nyomon követi, ezen kívül azonban igencsak felszínes marad.

Tóth Ilona