Feledés

Amerikai felfogás szerint a világ Amerikát jelenti. Jól mutatja ezt mai sci fi filmünk, a Feledés, melynek tagadhatatlanul látványos jelenetei sorra bemutatják a háború utáni Egyesült Államokat. Na, nem mintha nem forgattak volna Írország stadion méretű krátereiben mégis, a filmben az Empire State Building a „világ teteje”, a Star Warsra emlékeztető akciók során pedig a Szabadságszobor fáklyája mellett húz el főhősünk a futurisztikus járművén, és a New Yorki Közkönyvtár élethű másolatából menekül meg a Földet megtámadó idegenek elől Tom Cruise - jöjjön tehát egy újabb sci-fi. Már az előzetest megnézve tiszta képet kapunk a történet fő vonaláról, így a film elején még oly’ titokzatosnak tűnő dögevőkről sem derül ki több annál, mint amennyit megmutatnak nekünk.

Jack Harper és Victoria, a kétszemélyes csapat őrzik a Föld tengereiből és óceánjaiból a Titánra energiát szállító hidro kutakat. Önkéntesen vállalták, hogy töröljék a memóriájukat a küldetés védelmének érdekében. Az ő feladatuk, hogy az ezeket védő drónokat (gömb alakú repülő gépfegyvereket) karbantartsák és biztosítsák azok működését – az emberek túléléséért felelnek. Mikor felvesszük a történet fonalát már csak két hét maradt szolgálatukból, ami után ők is csatalakoztak volna a Titánon élő társaikhoz.

Kezdetben még minden rendben van, helyénvalóan működik minden. A TET nevű irányító központból Sally minden egyes nap vidáman érdeklődik a csapat hogyléte felől, ám az idő és a cselekmény előrehaladtával mindinkább erőltetettnek hat a kérdés, és rá a válasz is. Már itt is sejtjük, hogy valami nagyon nem stimmel, és Jack vissza-visszatérő emlékfoszlányai is megkérdőjelezik a Világról alkotott képet.

A filmmel sajnos az a gond, hogy az ígéretes előzetes és maga a film kezdeti monumentalitása nem teljesíti be a vártakat. Maga az elképzelés nagyon is jó, miszerint maga a TET szállta meg a Földet, viszont a kivitelezés egyáltalán nem sikerült annyira hatásosra, mint amilyennek tervezték - tervezhették volna. Morgan Freeman, aki egyébként köztudottan kiváló színész egyszerűen, hatás nélkül közli az igazságot, de nem hiszem, hogy ez az ő mélypontjának számítana. Sokkal inkább gondolok arra, hogy egy ilyen forgatókönyvet nem tudott megtölteni több élettel, magyarul nem volt más választása, mint sodródni a megírt lapos cselekménnyel. A másik probléma azzal volt, hogy a felvillantott gondolatiság sem nyert akkora kidolgozottságot és jelentést, mint azt ígérte a film eleje. A rendezőnek nagy tervei voltak, izgalmasnak ígérkezően fel is vezette mindet, de a végén egy Függetlenség napja, Hold keverék lett belőle, s a várt hatás számomra elmaradt.

Rengeteg sebből vérzik ez a film, többet nem is mondanék, mert nem szeretném teljesen elvenni a Nézők kedvét tőle, ugyanis mindennek ellenére megéri megnézni - egyszer minimum, kétszer pedig a rend kedvéért, hogy feldolgozódjon minden, és a legerősebb pontja, a látvány miatt. Gondolhatnánk, hogy CGI-vel megoldották az egészet, ám a rendező remek megoldással helyettesítette a kék vagy zöld háttereket. Stanley Kubrick az Űrodüsszeia forgatásánál alkalmazott technikáját alkalmazták és gondolták tovább, a háttérvetítést. Megépítették Jack és Victoria sasfészkét (égtornyát), majd körülvették azt függőleges felülettel, amire a korábban egy hegy tetejéről napokig felvett eget, naplementéket és felhőket vetítették ki – képzelhetjük milyen élmény lehetett ilyen gyönyörű környezetben forgatni.

Végezetül, Tom Cruise még mindig úgy néz ki, mint 10 évvel ezelőtt, noha látszik rajta, hogy nem olyan fiatal már, mint amikor a Koktélban játszott, de vele együtt többnyire minden karakter kihozta a legtöbbet szerepéből. A felvetett gondolat, miszerint az emlékek teszik azzá az embert aki viszont elgondolkodtató és talán ezért is bártan merem ajánlani az Olvasók figyelmébe.