Egy különc srác feljegyzései

A tinifilm szó hallatán valószínűleg legtöbbünknek ugyanaz a kép ugrik be: tipikus amerikai iskola unalomig ismert, elcsépelt karakterekkel, kiszámítható történettel. Ritka az, ha egy film fiatalokról fiataloknak – vagy nem is csak nekik – jól kivitelezetten, határozott jellemekkel, eredeti cselekménnyel áll elő. Szerencsére e heti filmünk, az Egy különc srác feljegyzései a második kategóriába tartozik.

Hollywoodtól nem idegen módon ezúttal is egy könyvadaptációval van dolgunk. A regény 1999-ben jelent meg, írója – s egyben a film rendezője és forgatókönyvírója - Stephen Chbosky, aki sokak szerint a Zabhegyező méltó utódját alkotta meg művében az újabb generáció számára. A könyv a tizenöt éves Charlie naplóbejegyzéseit tartalmazza az első gimnáziumi évében, ahol egy csupa különcökből álló társaság tagjává válik.

Az Egy különc srác feljegyzései egyáltalán nem egy tipikus tinifilm. Bár itt is jelen van az iskolán belüli klikkesedés, az éles ellentét a népszerű és a különc diákok között, a hangsúly kevésbé ezen van. Sokkal inkább Charlie érzésein és lelki világán, ami szépen lassan bontakozik ki előttünk. A film elején egy szerencsétlen fiút látunk, aki mindenhol kívülálló; a családjában is, de leginkább az iskolában. Azonban hamar rá kell jönnie, hogy különcségével egyáltalán nincs egyedül; megismeri a mókamester, meleg Patricket, az ő féltestvérét, Samet, aki rossz hírnevével szintén kevésbé népszerű az iskolában, a punk-buddhista Mary Elisabeth-et, valamint a vámpírimádó Alice-t. A banda hamar átlátja, hogy Charlie barátok híján teljesen magányos és a világtól elszigetelt, egyedül az irodalomtanárától kapott könyvei, valamint a zene jelent számára társaságot. Így befogadják őt, s egyúttal egy új világot nyitnak meg Charlie számára.

Hatalmas előny az, ha az eredeti regény írója egyben a film készítője is. Pontosan tudja, hogy mit és hogyan helyezzen át a könyvből a vászonra, s így közel ugyanazt a hatást érheti el az olvasók és a nézők között. És micsoda hatás ez! Az embert kétségtelenül magával ragadja a film kissé vontatott hangulata, a gyakran felcsendülő, a ’90-es éveket meghatározó balladák, valamint Charlie kommentárjai a naplóbejegyzésekből, amiket nem véletlenül idézgetnek azóta is az internetes oldalakon.

Az Egy különc srác feljegyzései nem tipikus amerikai tinifilm, de még tipikus amerikai filmnek sem nevezném. Sokkal inkább idézi egy-egy európai független film helyenként búskomor, máskor felszabadító, nosztalgikus hangulatát. Az erőteljes atmoszféra mellett az is a film javára írható, hogy nem rágja a nézője szájába a történet mondanivalóját, a Charlie életében bekövetkezett tragikus eseményeket, amik különc lényét meghatározzák. Csak sejtet, és ez éppen elég, sőt, még nagyobb hatást is gyakorol az emberre, mintha nyíltan kimondanák.

A jellemek erőssége és eredetisége szintén pozitívuma a filmnek, s amellett, hogy legtöbbjük személyisége alaposan kirajzolódik előttünk, még meg is szeretjük őket. Ez egyértelműen a színészeknek is köszönhető, különösen a két fiú főszereplőnek, a Charlie-t megformáló Logan Lermannak és – személyes kedvencemnek - a Patricket alakító Ezra Millernek. Nem kis feladat ilyen fiatalon ilyen határozott jellemeket megjeleníteni egy ilyen valódi, felkavaró filmben.

Összességében tehát az Egy különc srác feljegyzései meghatározó filmélmény lehet mindenkinek kortól és nemtől függetlenül, és valószínűleg már most igazi klasszikussá nőtte ki magát a maga műfajában.

Tóth Ilona