Disconnect

Sokszor előjött már a probléma, és úgy gondolom aktuális mai napig, amit a Disconnect című film kiveséz – sajnos magyar címét nem találtam meg, mindenesetre felirattal megtekinthető és nem is annyira érthetetlenül gyorsan beszélnek. Rég láttam filmet, ami ennyire megérintett volna. A fennálló probléma pedig nemcsak egy szálon keresztül bontakozik ki, így mind az elhidegült házaspáron, egy iskolai szekáláson, apa-fia kapcsolatán és egy sikeres, mégis magányos riporteren keresztül tárul szemünk elé korunk nagy traumája: kapcsolataink romlása.

Maga a film felépítése is lehetővé teszi, hogy mindegyik korosztályt ellássa bőségesen gondolkodnivalóval. Egybehangzó vélemények kötelezővé tennék középiskolásoknak ezt a filmet, és én ezt az ötletet csakis támogatni tudom, mivel nem csak a fiataloknak, de a felnőtteknek is rendkívül tanulságos lehet, és talán elgondolkodtatják őket a látottak, vagy jobb esetben csak még jobban megbecsülik és ápolják majd ezek után fennálló kapcsolataikat.

 

A film tehát kétségbe esett emberek életét mutatja be, akiknek okán talán a Néző is vonhat le következtetéseket. Számomra az egyik legmegdöbbentőbb jelenetben az alábbi helyzet zajlik le, amikor is egyik főszereplőnk (sok-sok főszereplőnk van) apukája fia laptopját éppen átkutatja mondván, „azon gondolkodom, mi járhatott a fejében?” És itt robbant egyet a felismerés! Hogy jutottunk el odáig, hogy a számítógépek tárolják a gondolatainkat, érzéseinket? Nem most kezdődött a baj, de még mindig vannak egyesek, akik az Internet illúziójában élnek. Itt keresnek lelki támaszt, új ismerősöket, barátnőket és barátokat, de közben teljesen eltávolodnak a családjuktól, esetleg meg sem próbálnak kapcsolatot létesíteni, fenntartani és ápolni azokkal, akikkel egy iskolába járnak, egy levegőt szívnak. Így lassacskán mást sem látunk majd, mint a telefonjaikon és számítógépeiken lógó embereket, akikből - csak zárójelesen megjegyzem - ma is túl sok van.