

A weboldal tartalmának másolása tilos, szerzöi jogvédelem alatt áll!
Cukorfalat
David Slade filmje sokrétű alkotás, amelynél a néző dönthet, miként értelmezi azt. Ha a hagyományos megközelítéshez ragaszkodunk, akkor tekinthetünk rá modern tündérmeseként. Elvégre nem más ez, mint egy Piroska nevű kislánynak és annak a bizonyos farkasnak a története, bár egy kicsit más köntösben. Modern tanmese, amelyben a 21. század gyermeke letér a kijelölt ösvényről, és a felügyelet nélküli chatszobák sűrűjébe merészkedik, ahol már lesben állva vár rá az internet „farkasa”, egy pedofil, de ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy messzebbre tekintsünk, számtalan mélyebb réteget is felfedezhetünk a filmben: elgondolkodhatunk azon, hogy a történetben vajon ki a vadász, és ki a préda, hogy van-e olyan helyzet, amikor utat engedhetünk az önbíráskodásnak, hogy meddig illet meg valakit az ártatlanság vélelme, hogy van-e abszolút igazság. A film rengeteg társadalmi problémát felvet, kezdve a pedofíliával, és általában a szexuális bűncselekményeket körüllengő sztereotípiákkal. Az áldozatok hibáztatása, a nők szexuális tárgyakként való kezelése a témával foglalkozó művekben – legyenek azok akár könyvek, akár filmek – rendszeresen felvetődő témák.

Ez a film azonban nem egysíkú, mindent végig két nézőpontból mutat: olyan, mintha egyszerre látnánk az eseményeket Piroska, és a farkas szemszögéből is. Mert ami az egyik oldalról igazságtétel, az a másik oldalról az állami igazságszolgáltatásnak a semmibevétele. Mert ami az egyik oldalon az elkövető bűnösségébe vetett biztos hit, az a másik oldalon csupán egy feltételezés, maga a kétely. Mert a kétely az, ami ennek a filmnek a sokszínűségét, a mélységét igazán megadja. Vajon biztosak lehetünk-e benne, hogy a kínzások és az érzelmi zsarolás hatására bűnösségét kvázi hallgatólagosan bevalló férfi valóban elkövette-e a gyilkosságot, amivel vádolják, vagy ő is csak egy a modern inkvizíció áldozatai közül? A végső döntést mindenki saját maga hozhatja meg. Bár talán nem is az ítélet, hanem az oda vezető gondolati út számít igazán.

Szerintem ez egy rendkívül hatásos film. Az eseményekről nem mondható el, hogy logikusan következnek egymásból. A film picivel több, mint egy órás. Sokszor a vontatott dialógusok mögött a szereplők személyisége nagyon sokáig rejtve marad a néző számára, ezzel fenttartva az izgalmat, miközben a feszültség is egyre jobban fokozódik. A történet végére is maradnak nyitott kérdések, amelyek nem hagyják nyugodni a nézőt.
Kiss Kriszti