Blue Jasmine

A 2013-as Oscar díjátadó alkalmával Cate Blanchett azt hiszem jogosan vehette át alakításáért a jutalmat. A Blue Jasmine-ben ugyanis senki se tudta volna jobban eljátszani a válása miatt idegösszeroppanástól szenvedő antidepresszánsokon és koktélokon élő nagyvárosi sznob nőt, aki kénytelen húgához költözni, amíg össze nem szedi darabjaira hullott életét.

Woody Allen filmje teljes képed ad a fensőbb körökhöz és eleganciához szokott nő teljes lelki összeomlásáról, aki húgának majdhogynem szöges ellentéte: kifinomult ízléssel választ magának olyan férjet, aki csalással szerzi meg a pénzét, sőt még meg is csalja őt, így a struccpolitika alkalmazása hamar befullad, és kénytelen szembenézni férjének árnyoldalaival is a csillogó ékszereken és pazar partikon túllépve. Így kerül San Franciscóba, ahol talán már nekünk is ismerősebb közegbe kényszerül, húgának ismeretségi körébe, ami természetesen egyáltalán nem ízlésének megfelelő, azaz fényűző. A két nővér jelleme és az általuk képviselt társadalmi réteg is ellentétbe kerül a film során, ám az elsődleges témája inkább Jasmine lelki válságának bemutatása, amint kénytelen munkába állni, elviselni az ezzel járó, számára szokatlan kellemetlenségeket és húgának férjét a vele járó részeges hangulatú focimeccsekkel együtt.

Mint azt már említettem Blanchett remek választás volt Jasmine szerepére. Megvan benne minden elegancia, sznobizmus és naivság (azaz remekül elő tudja ezeket adni), ami szükségeltetett a szerephez. Emellett elég ijesztően is tud kinézni, mikor már az ötödik antidepresszáns után egy ideggyenge pillanatában ex-férjéhez beszél egy partin vagy a vele kapcsolatos fájó emlékek felidézése közben.

A jó alakítások és érzékletes jellemrajzok ellenére engem valahogy mégsem fogott meg annyira a film, talán túl sok volt benne a szokásos sablon esemény, így például Jasmine húgának szála, akiben nővére elülteti a jobbra való igény kisördögét. Ez a kis hangocska pedig majdnem véget vet szerelmének, ám talán mégis szükséges volt a kis epizód az életében, hogy rájöjjön, ki számít igazán és mi a fontos számára.

Jasmine karaktere kapta a legtöbb hangsúlyt a filmben, és remek belátást nyerhettünk köszönhetően az írónak, s természetesen Blanchettnek is. Külső szemmel tisztán átlátjuk lelkének szenvedéseit, s az az okot, hogy miért akar hazugságokba burkolózva menekülni a fájdalom elől a boldogság illuzióját megteremtve ezzel saját magának. Egy védőfalat épített maga köré, ami azonban egy pillanat alatt széthullik, s újra kezdődik elölről az őt ért fájdalmak feldolgozása...