A Wall Street farkasa

Nehéz helyzetben vagyok ezzel a filmmel kapcsolatban, hiszen nem próbáltam még sosem széttépett hivatalos dokumentumra vizelni a körülöttem üvöltő tömeg láttára, sem a lábammal kinyitni egy luxusautót, miközben egy nagyon-nagyon erős, minimum 5 éve lejárt nyugtató hatására nyáladzó, bedrogozott csigaként vonszolom magam az elérni kívánt cél felé, sőt! Szexuális kapcsolatot sem igyekeztem létesíteni első osztály béli repülőn, első osztályúnak kinéző stewardessel, de még stewarddal sem és valamiért nem tudtam annyit nevetni ezen a filmen, mint kellett volna (pozitív visszajelzéseket hallottam a filmről, így nem értem engem miért nem ösztökélt féktelen kacagásra). Következzék tehát a valós történet ihlette tőzsdepiaci hullámvasút: a Wall Street farkasa!

Felvázolva a történet annyiból áll, hogy egy – a film elején még – kis senki próbál nagy babérokra törni a tőzsdepiacon és sikerülne is neki, csakhogy a cég befuccsol, így egy idő után főhősünk saját vállalkozásba kezd az éppen akkor felmondó, vadidegen balekkal, akit a helyi McDonalds-szerű, kis étkezdében ismert meg reggeli közben. Jordan Belfort (Leonardi DiCaprio) összehívja régi ismerőseiből álló húszfős csapatát és megtanítja nekik, hogyan kell lyukat beszélni az emberek hasába, s lőn haszon, gazdagság meg miegymás egyéb élvezeti cikk. Igyekszem szépen kifejezni: töméntelen mennyiségű drog, kokain és gyógyszerfogyasztásra, valamint a szintén nagyszámú – tudom, hogy nem illene más szavajárásával ékeskedni, de ez nagyon tetszett - altesttáji segédmunkás szolgálataira való igényre és azoknak bemutatására érzékeny emberek ne nézzék meg ezt a filmet.

Három órán keresztül próbálnak vidám és vicces hangulatban elmesélni egy végül is tragikus történetet, amelyben a semmiből magát feltornászó Jordan a csúcspontról lezuhan (vagy inkább belefullad a tengerbe), majd következne a megvilágosodás pillanata, de valami megint csak visszarántja a fertőbe: ez a valami pedig a pénz, amiből mindig többnek és többnek kell lennie.

Vezetői tehetségének szempontjából Belfort kifejezetten tehetséges, de mint a film összes szereplőjének, neki sem jutott mélyebb karakterfejlődés és annak kifejtése – felületes emberek tömkelege bontakozik ki egy igencsak velős és sűrű cselekménysorozatban, tele poénokkal, utalásokkal, viszonylag követhető ritmusban, feltéve, ha elég feszülten figyel a kedves Néző, mert egy ilyen hosszú film alatt bizony könnyen elunhatja magát az ember, amire rá tesz még egy lapáttal a felületesség hangulata.

Aki a mélyebb tartalmú filmekért rajong, annak sajnos nem tudom ajánlani ezt a művet, pedig Oscar-esélyes, így úgy gondolom érdemes megnézni – legalább egyszer az életben -, hogy tudjuk miről vagy éppen miről nem maradtunk le.