A nővérem húga

Mit tesz két szülő, ha kiderül a lányukról, hogy gyógyíthatatlan beteg, rákos? Megpróbálja elfogadni ezt a szörnyű helyzetet vagy küzd? A Fitzgerald család úgy dönt, hogy a második lehetőséget választja, és bármi áron megmenti Kate életét. Így születik meg a film végtelenül abszurd alaphelyzete, amely szerint az ügyvéd anya és a tűzoltó apa a mesterséges megtermékenyítéssel született gyermeküket, Annát használja „donorként” idősebbik lányuk felépülése érdekében.

Ez azonban még nem minden, az állandó műtéteket és orvosi beavatkozásokat megelégelve az alig tizenegy éves Anna úgy dönt, hogy ügyvédhez fordul és beperli szüleit, hogy végre ő maga birtokolhassa saját testét. Mi ez, ha nem bizarr?

Az, és mégis működik. A nővérem húga az azonos című Jodi Picoult regényen alapszik, és bár nekem még nem volt szerencsém elolvasni, akiknek már igen, egyöntetűen dicsérik – talán még jobban is, mint a filmet, de ez általában így szokott lenni. Ettől függetlenül a filmváltozat is határozottan jól sikerült. A történet olyan kérdéseket feszeget, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Először is ott van a szülők problémája; mégis kinek jut eszébe az egyik gyerekét felhasználva megmenteni a másikat? Persze érezhető, hogy Anna is ugyanúgy része a családnak, de a „mindenki nagyon boldog és nevet, és ez egy tökéletes család” – hangulatú képek és az utánuk következő kórházi jelenetek kontrasztja csak még abszurdabbá teszi ezt az amúgy sem mindennapi helyzetet.

Az ügyvédi állásáról lemondó, Cameron Diaz által megformált anya, Sara elkötelezettsége és kitartása, de már inkább makacssága és önfejűsége okozta – számomra – a film legidegesítőbb pillanatait. Ezzel a karakterrel sajnos végig nem sikerült megbarátkoznom, de igazán megértenem se. Olyan akarattal és erőszakosan próbálta véghezvinni a tervét, mely szerint mindenképp életben tartja lányát, hogy közben tudomást sem vett a körülötte lévők érzéseiről és gondolatairól. Bár tőlem távol áll az ilyen személyiség, kétségkívül a való életből merített emberi tulajdonságokkal van felruházva.

Aztán persze ott van maga a beteg lány, Kate és az ő viszonya a családjához és az életéhez. Bár ő itt a központi szereplő, mégis inkább csak sodródik az eseményekkel. Főleg az után, hogy első szerelmét elveszíti, szinte teljesen feladja a küzdelmet, és így már egyértelműen az anya kezébe kerül az irányítás. A húgával, Annával, aki azért született, hogy megmentse az életét, különösen szoros a kapcsolata, így téve még meghatóbbá a történetet, hiszen tudjuk; ennek jó vége már sehogy sem lehet.

Végül meg kell említenem a fiútestvért, Jesset is, akinek ebben a távolról sem hétköznapi szituációban az átlaggyerek szerep jutott. Egy ilyen családban, két ilyen testvér mellett ő az, akit szinte sosem vesznek észre, akiről elfelejtkeznek, és akivel alig törődik valaki. A film néhány képkockában az ő sorsára is kitér, ami megint csak elgondolkodtathatja a nézőt.

A színészi játékkal is rendben volt minden, a főszereplő kislány, Abigail Breslin remekül alakított, ahogy Cameron Diaz és Alec Baldwin is megtett mindent – már csak hogy a nagyobb neveket említsem, de tulajdonképp mindenki játéka meggyőző volt.

A nővérem húga bizonyos szempontból egy tipikus dráma; megvannak benne azok a fordulatok, szereplők, amelyek a legtöbb hasonló típusú filmben fellelhetők. És mégsem olyan szokványos, hiszen a különleges történet, a karakterek lélekrajza és egymáshoz fűződő kapcsolatának kidolgozottsága egyértelműen az igényesebb drámák közé emeli.

Tóth Ilona