A nagymester

Mai filmünkről mindent el lehet mondani, ami a világon létezik kivéve azt, hogy klisékkel lenne teletömve, ahogy azt a hollywoodi filmektől már megszokhattuk. Kar Wai Wong és társai elképesztő munkájának eredményeként született meg Ip Man életének feldolgozása. Tudni kell róla, hogy neki köszönhetően terjedt el a wing tsun kung fu művészete és a sokunk által jól ismert Bruce Lee mestere is ő volt. Tipikusan olyan film, ami után nehezen jönnek a szavak, de minden tőlem telhetőt megteszek.

Európai ember számára szinte elképzelhetetlen az értékrend és az életnek azon formája, amit a kínaiak követnek vagy inkább követtek az 1900-as években – korábbi évekről már ne is beszéljünk, hisz akkor még inkább éltek az erős, ősi hagyományok. A fegyelem és a tisztelet szerves részét képezik mindennapjaiknak, s mindennek meg van a maga rendje és módja: semmit sem tesznek hirtelen felindulásból, s ha mégis meggondolatlanságra adnák fejük, azt sem üvöltve és tombolva teszik – talán páran igen, de olyan mértékű önuralommal rendelkeznek, hogy sokszor elállt a lélegzetem a film nézése közben, amihez persze hozzájárult a kivételesen megalkotott gyönyörű képi világ is.

Mivel életrajzi dráma, ezért nem bocsátkoznék a történet kivesézésébe. Lényeg a lényeg, Ip Man életének fontos és különös mozzanatait figyelhetjük meg, kezdve harcművészetre való taníttatásától, a második világháborún át saját iskolája alapításán keresztül haláláig és egy, a megszokottól eltérően kiszámíthatatlan szerelmi szállal fűszerezve követhetjük nyomon életének ezen szakaszát, mindezt eredeti nyelven, magyar felirattal – tekintettel műfajára nem szinkronizálták vagy fordították le.

A harcművészetek és nem utolsó sorban a wing tsun ágazat művelőinek örömére elképesztően látványos és valósághű koreográfiát alkottak meg. Kezdve a zuhogó esőben ázó utcától a bordélyház lépcsőfokain való küzdelemig minden egyes fontos pontján a filmnek jelen van a kung fu. Villámgyors, szinte selyemszerűen lágy mozdulatsorok, mintegy tánc gyönyörködteti a Nézőt. Szavakkal alig leírható, hogy mennyire szépen és érzékletesen mutatják be a harcművészet dinamizmusát, az egymásnak feszülő erők kölcsönhatását és a visszafogott indulatokat, érzelmeket.

Néha azt éreztem, hogy kész türelemjátékot játszok a filmmel. Egyrészt folyamatosan rébuszokban beszéltek s figyelni kellett igencsak, hogy ne maradjak le egy szóról sem a bölcs és hasznos mondások között – ugyanis egy felesleges mondat sem hangzik el, ez pedig becsülendő, és valósághűvé varázsolja a filmeket. Továbbá a maga 123 percével a harcjeleneteket leszámítva lassú folyóként áramlik a történet, ahol minden egyes rezdülésnek, szemvillanásnak és szájunk sarkában megbúvó halvány mosolynak jelentése van.

Mindenképp egy érdekes és értékes filmről beszélünk. Remek munkát végzett a rendező és a forgatókönyv írók, és ha létezne lista, ami igényesség szerint rangsorolná a filmeket, ez bizony benne lenne a top 5-ben minden tekintetben.