Áttetsző valóság
A valóság nem mindig az, aminek látszik. Amit mondunk, nem egyenlő azzal, amit gondolunk. Több rétegben beszélünk, elfojtjuk legbensőbb érzéseinket... Ezek azonban egy idő után a felszínre fognak törni. Felsőbbrendűnek gondoljuk magunkat, nem foglalkozunk a minket körülvevő dolgokkal, de rossz hírem van: ezt visszakapjuk.
Valami ilyesmi érzéseket ébresztett bennem Oliver Morris londoni művész képei is. Hihetetlenül magával ragadó képek készültek a bizonyos multi exponálás technikájával. Az ember efféle ábrázolása nagyon XXI. századi és rengeteg asszociációt társíthatunk nekik. Van, akinek szomorúságot árasztanak az ilyen képek, de vannak olyanok is, akiket megnyugtatnak a fotók és ennek köszönhetően szabaddá ereszthetik gondolataikat. Én az utóbbiba tartozok.
Az erdő finoman játszik az emberi test körvonalával, beékelődik a testbe, ezzel a lüktetést, az életet kifejezve. A fák is különböző részekből állnak - törzs, ágak, lombok -, hasonlóképp az emberek is. Számomra a képek kifejezik, hogy mi is egyenlők vagyunk a természettel, nem vagyunk többek, se kevesebbek. A képekhez a lelket is lehetne társítani, hisz a lelkünk egy meg nem fogható dolog, mégis vannak róla képzeteink. Valami szellős, valami lágy, valami érintetlen… A fotók nagyon jól kifejezhetik ezt a féle gondolkodást is, mert a képeken teljesen áttetsző testek szerepelnek, ezzel szimbolizálva az emberi lelket.
Kiss Mercédesz