A gyermekmosoly. Biztos mindenki látott már igazi életvidám gyereket, sőt, lehet saját gyerekkorunkból is van olyan emlékünk - remélhetőleg több is -, mikor önfeledten nevettünk, örültünk az élet legapróbb dolgainak. Elég volt egy pillangót látni, vagy egy vicces állatra gondolni, s máris kacagtunk. Valami ilyesmi lehet az a titokzatos világ, amit egy nyári napon próbáltam megörökíteni. A modellem volt Alföldi Sára Luca, aki kezdetben nem nagyon örült a fotózkodásnak, majd, ahogy elkezdtük és nevettettük - igen, többen is - , nem lehetett leállítani a kamerát. Érdeklődve figyelte mit csinálok, közben nővéremen és unokanővéremen nevetett. Szerintem gyerekeket nagyon nehéz lencsevégre kapni, főleg, ha előre megbeszélt dologról van szó. Nem lehet neki mondani, hogy : ,,Figyelj, nevessél már!" Nekünk ez könnyű, "felnőtteknek", akik a mosolyt egyszerűen az arcukra festik egy kegyetlen nap után. Nekünk könnyű felvenni, majd levetni az álarcot nap, mint nap. Könnyű, de mégsem az, igaz? Nehéz, nagyon is! Naponta megbírkózni azzal, hogy most vidámnak kell lenni. Ez az elvárás. Nem lehetünk szomorúak, pedig legtöbbször biztos az lenne mindenki. Ez az, amit egy gyerek még nem tud. Álarcot hordani. Nem kényszerült még erre rá, ezért őszintén kimutatja az érzéseit. Pont ezért volt szükség a fotózás során is az őszinte mosolyra. A képeket nézve Sáráról, újra meg újra hallom a nevetését. Szerintem mindenki elmosolyodik ezeken a képeken, felidézve a gyermeki kacajt, vagy elég csak látni: milyen tiszta világ ez.