Olcsó Cigaretta
Olcsó cigarettádból szívsz még egy slukkal, és látom szemeidben a kísértést. Te sem tudod elengedni a múltat, ahogy én sem, ezért is vagyunk itt megint, összezárva a pici lakásodban. Ülsz a szófán, a szürke szófádon, amit együtt vettünk, és csak nézel rám, belém mélyedsz igéző szemeiddel. Konyhapultodnak nekitámaszkodva állom tekinteted, nem nézek ki, nem figyelek az órára, zavaromban nem kezdem el piszkálni a körmömön felpattogzott körömlakkot. Szükségem van rád.
Hatalmadba kerítesz. Megigézel engem, mint egy kisgyermeket, aki először éli át milyen az, mikor fehér hópihék esnek rá a borongós időben. Szívem hevesebben ver, tördelem az ujjaimat. Tudom, ennek nem lesz jó vége, de az, hogy most itt vagyok veled, megnyugtat.
A percek telnek, és meg sem mozdulunk, csak elnyúlva fekszünk egymással szemben az ágyban. Szeretnék hozzáérni selymes bőrödhöz, melyet sok anyajegy borit, és szeretném megpuszilni csókjaim által elborított ajkad, de nem merek hozzád érni, nehogy csak illúzió legyen az egész, és elillanjon egy pillanat alatt. Hajad most kócosan borítja be arcod, és lassan becsukod szemeid.
Elnyom az álom, átrepülsz egy más világban, ahol lehet nekem már nincs helyem. Ennyi lenne az egész? Ennyit ért a köztünk kialakult kapocs? Két különböző világból jött ember nem lehetne együtt, a végtelenig? Szeretném áttörni a köztünk lévő falakat, amiket felhúztunk egymással szemben. Én kész lennék arra, hogy egymásé legyünk, de hogyan legyek biztos abban, hogy nem csak egy babaként gondolsz rám? Talán többet érek számodra a semminél, és védelmezni fogsz?
Délután kettő óra. Te összepakolsz, rendet raksz a szobádban, ha már az érzelmeid közt nem tudsz kitakarítani. Segítenék neked, de félek, csak az utadban állnék. Felkapom a cuccaimat, elhozom a kocsi kulcsot a pultról, és elhagyom az életedet egy szempillantás alatt.
Győzött az ész, a szív most alul maradt.
Bohoni Beáta