Mintha csak tegnap kezdődött volna el az egész. Emlékszem az első pillantásokra, az első mosolyokra, az eltévedt szempárokra melyek elveszettséget mutattak. Barátságos mosolygások, csodálatos nevetések és egymásra találások.

 

Többet jelent nekem ez a négy év, mint a többieknek. Itt éreztem meg mindennek a szelét, éreztem hogyan alakulnak át barátságból szerelmek, hogyan lesz két idegen személy lelki társ, hogyan változik meg a hierarchia egy héten belül, ki és mint nő fel a saját feladatához képest.

 

Ha lehetne, újra lejátszanám minden pillanatát ezeknek a csodálatos éveknek. Szeretnék újra alkoholmámorban nevetgélni a dunai parton, szeretnék újra túrázni a csodaszép erdőben, szeretnék nevetgélni önfeledten és veszekedni veletek. Ettől jobb társaságot sohasem érdemelhettem volna ki.

 

Hányszor vesztünk össze egymással, és hányszor gúnyoltuk ki egymást a háta mögött! De most eljött az idő, amikor őszintén szembe kell néznünk egymással és önmagunkkal, és emlékezni mi mindent tettünk le a négy év alatt. Büszke vagy magadra? Többet csináltál volna? Kimutattad volna inkább az érzéseid és bevallottad volna önmagadnak is?

 

Ezeket az impulzusokat, amik az évek során értek minket semmiféleképpen nem lehet visszaadni - át kellett őket élni. Ahelyett, hogy aludnál, inkább légy ott lelkiekben is, és ne kalandozz el egy percre sem! Kalandozásra és gondolkozásra ott van a buszra töltött percek, a lefekvés előtti pillanatok. 

 

Kedves olvasó! Ha már túl vagy a középiskolai éveken, tudod miről beszélek. Át élted az összes örömteli perceket, az összes összetört szíves hónapokat és a rossz időszakokat. Gratulálok. Ha még középiskolás vagy, egyet mondok: éld meg minden pillanatát a középiskolának, mert ha nem teszed, meg fogod bánni a végén.