Füstbe borult virágok
Arról képzelődöm, hogy összebújok a szívével. Minden nap egyre közelebbinek érzem a vágyat, hogy eggyé váljak az érzelmeivel, hogy egy lehessek a sok közül, de nem válnék soha az egyetlenné; többé már nem. Volt már arra példa, hogy jobb volt másodiknak lenni, mint az egyetlennek és elsőnek. Az elsőnek általában minden megjár, jóból is, rosszból is, de harc soha nincs. Szeretek küzdeni, kiállni az érzéseim mellett, a gondolat mellett, hogy a harc csak jobbá teheti a dolgokat, megerősíti az érzéseket és az emberi lelket. Váltó –érzéseket használunk nap, mint nap; egyik percben arra eszmélek, hogy én húzom azt a bizonyos határt, a kötelet, a szívét magam felé, a másikban azt veszem
már észre, hogy az én csuklóim vannak összekötözve és így vagyok ráncigálva. Persze nem is baj, kötél sem kéne – mennék magamtól,
Ki hiszi el, hogy az élet végtelen? Azt hiszem, senki. Mindennap egy új élet, egy új fejezet. Az ember felkel egy hosszú éjszaka után, mikor minden vágyát kiélte, amit egyébként nem tenne meg a valós életben.Beengedtem valamiféle furcsa érzést az otthonomba. Az én kis romos, rumlis otthonomba, ahol minden kacat elfogadja ezt a rendet rakó érzést. Nincs szigor, nincsenek szabályok, csak egyetlen kérés van: csendben érjen el ez az érzés.Milyen érzés az, amikor először mondják a szemedbe, hogy szeretve vagy?
Megbecsülve és tisztelve érzem magam, hisz ez a pillanat nem az, amikor a nagy sürgés-forgásban hirtelen lett elkapkodva. Füstös az elmém, fekete korommal van beborítva, lényegében semmit sem látni, semmit sem lehet megcsodálni. Ebben a sötétségben van egy aprócska pont, ahol beszűrődik néhol egy kis fénycsóva. Ez a kis fény mindent megvilágít: minden gondolatomról tud, pedig gyakorta mondogatom, hogy nincs semmi, nincs gond, nem gondolok semmire, pedig, ha őszinte akarnék lenni… Csak üvölteném, hogy ebben a világban most nincs szebb vagy jobb érzés – megnyílni. Megnyílni olyan emberek előtt, akik nem ítélkeznek, nem ragasztanak a homlokomra cetlit, hogy már megint úgy élek, ahogyan én akarok és ez baj.
Holnap ismét felébredünk. Korábban, mint kéne, de nagy napra készülünk: megünnepeljük, hogy tavasz van, hogy az én szívem is képes ismét virágba borulni.
Kollár Barbara