Amikor miden zavaros, amikor nem tudod, merre tartasz, mit akarsz, mit kell csinálni… Akkor érzed, hogy élsz és halsz egyszerre.

 

A napokban leginkább egy nyüzsgő városhoz hasonlítanám az életemet. Felgyorsul minden körülöttem, ide-oda rohangáló emberek, gondolatok, hatalmas fénycsóvák. Hirtelen minden észvesztő sebességet öltött. Színek, villanások, kibírhatatlan zajok – élek.Nem vehetek vissza a sebességből, nem lassulhatok le, nincs megállás, sodor magával. Szédülök, elájulok, majd újra az áramlatba kerülök. Csak egy percre lassulna le minden! Legalább egyszer állna meg az idő, hogy körülnézhessek, hogy észrevegyem, mi történik.

 

Olyan érzés ez, mintha egy kődarab lennék a nagyváros úttestén. Mindig átgázolnak rajtam, arrébb repülök, de végig egyedül vagyok. Egyedül ebben a furcsa világban. Nincs mit tenni. Rájövök, hogy bekebelezett, tenni kell a dolgokat, mert magától semmi sem készül el. Próbálom felvenni ezt a különös ritmust, amit az élet diktál, hisz ez már úgyis csak tempósabb lesz. Majd később, mikor a nagyvárosi nyüzsgésből szépen lassan kikerülök egy csöndes kis faluba, akkor mosolyogva gondolok vissza a fényekre, az állandó dugókra, a tömegre…

 

Ilyen érzéseket keltettek bennem Jakob Wagner, német fotógráfus képei. Nem egyszerű városi fotók. Hosszú záridővel készültek és a szépség a fények játékában rejlik. Hasonlóan a fiatalok életéhez, jelen van a pörgés, a hatalmas célok, vágyak, álmok. Ezt mind körülöleli az urbanikus fotózás, az absztrakt megjelenés. Ha a lelkemben zajló folyamatokat egy képpel kellene kifejezni, biztos, hogy Jakob Wagner fotói közül válogatnék, s azon belül is az „urban zoom” kategóriára tenném a voksot!