Elveszett, vagy ellopták?
„A szerelmi bánat nem csak az, hogy elveszítünk valakit, akiről azt hittük, miénk volt, hanem elveszítjük önmagunkat is. Tartásunkat, nyugalmunkat. Valószínűleg ezért nem enyhül a veszteség azzal, ha bebizonyosodik, hogy szerelmünk nem az volt, akinek hittük. A csalódás az, hogy magunkra maradunk.”
Sohasem tudhatod, hogy milyen messze lesz a célod, hogy meddig kell még kibírnod akkor, mikor már azt érzed, hiába. Már csak lépések vannak hátra, de benned még annyi erő sincsen. Nincs, mert nem megy, és bárhogy legyen, a következő lépés túl nagynak és túlságosan távolinak tűnik. Látod a célt, és elindulsz, de minden nap összeroppansz benne egy picit, mert kevésnek érzed magad hozzá. Annyira közeli, mégis olyan elérhetetlen. Az igazság az, hogy soha, de soha nem adhatod föl. Mindig túl kell élned és tovább kell menned a célig. Csak egy a kérdés: Te épségben mész végig, vagy magával ragadnak a nehézségek?
Én tudom, hogy mire vágyom igazán. Érzem, és igen, van, hogy másokra vetítem. Valakire, aki lehet nem is tudja, hogy mi az, hogy szeretet. Legalább is, azt nem, hogy számomra mit jelenthez. Én tudom, hogy nekem mennyit jelent, így csak egy gyenge pillanat kell, hogy elhiggyem, hogy amit az élet ad, az számomra tökéletesen elég a boldogsághoz. Persze mélyen tudom, hogy a felét se tudja megadni annak, amire szükségem lenne. Ad valamit, de nem vágyom arra, mégis el tudjuk hinni, hogy jó lesz, hogy ez lesz az, amire vártál, közben meg már az első perctől kezdve tudod, hogy nem elég, mert ez csak egy szép illúzió. Kis ideig tartó varázslat, ami véget ér. Te mégis mindig elhiszed, hogy ez most nem úgy lesz, ahogy eddig volt. Csak épp akkor van baj, amikor kiderül, hogy a képzeletednek messze nincsen köze a valósághoz. Teletöltöd képzelettel, tervekkel, aztán elmúlik.
Az a valami, amit számodra ad az élet eleinte mindig csodálatosnak tűnik. Majd egyik percről a másikra már nyomát se látod. Nem így van ez a szerelemben? Mindig találsz valakit, akire végre azt hiszed, ő lesz az, akire vártál. Bele teszel mindent a kapcsolatotokba csak, hogy magad mellett tartsd, de akármennyire is hittél abban, hogy ez most másképp fog történni, mégis magadra hagynak. Vajon még hányszor vagyunk képesek hisztérikusan akarni valamit, majd őrült nagyot csalódni, amikor rájövünk, az a valaki nem akar minket? Ezek után mindenki összeomlik kicsit. Nem azért, mert átverték, nem mert becsapták, hanem mert egyedül maradt.
Hiába, mi ilyenek vagyunk. Tudjuk, hogy nem lenne szabad, mi mégis akarjuk. Tudjuk, hogy fájni fog, mi mégis mindig belemegyünk a csapdákba. Hisz imádjuk a csapdákat, a veszélyt. Mi nők aztán végképp. Mert az, ami kell nekünk, mindig az elérhetetlen. Ami semmiképp nem jár egyszerűséggel. Mindenki volt már, hogy azt gondolta neki ez menni fog, csak egy aprósággal elfelejtenek számolni. Mégpedig, hogy az elején megérezzük, ez is olyan lesz, mint a többi. Mégis mint mindig, nem hallgatunk a megérzésre. Pedig mennyi csalódástól lennénk megóvva.
Az összes csalódást összevetve, egy idő után érezni fogod, ha készen állsz a legfőbb találkozásra. Becsülni fogod magad annyira, hogy tudd, csak azt fogadhatod el, akire szívből vágysz. Nem fogod beérni kevesebbel, csakis a neked szánttal. Csak akkor fog értelmet nyerni a milliónyi könnycsepp, ami mindig másért hullt. Érteni fogod, hogy miért tűnt el olyan hamar a rózsaszín köd minden egyes alkalommal. Ha másnál megmaradt volna, soha nem ülhetnél amellett, aki neked lett teremtve.
Ne hidd, hogy nem fogod tudni úgy szeretni, hogy nem vagy képes rá. Nagyon is tudsz, szívből, úgy, ahogy soha nem tudtál volna mást szeretni. Ezt akárki nem válthatja ki belőled, de akkor jön, ha az a valaki érdemes rá. Ki kell érdemelni. A varázslat kevés, az nem marad örökre, de hinni kell. A félelmet magad mögött hagyni és megnyitni a szíved, amit annyiszor összetörtek, de nem szabad, hogy ez befolyásoljon. Egyszerűen értsd meg, nem a te hibád volt, ha nem működött. Akárkinek nem adhatod magad és akárki nem is fogja kiváltani belőled azt, amit igazi szeretetnek hívunk. Csak nyugalom, mindenkinek eljön a maga ideje. A legértékesebb dologról beszélünk, nem adhatod olyan kezébe a szíved, aki nem értékeli eléggé.