Elveszett Múzsa
Felhúzott térdekkel ülök a hűvös padlón, hátamat az ágy szélének döntöm. Bűvölöm a makulátlan, hófehér papírlapot, kezemben a kedvenc, ezüst tollam, melyen egy kopott felirattal díszeleg a nevem. Körülöttem kitépett, összegyűrt papírgalacsinok hevernek mindenhol. Rajtuk eldobott szavak, mondatok, gondolatok részletei látszanak ki helyenként. Kezemben bizonytalanul indul útjára az íróeszköz és húz kusza tintanyomot a tiszta lapon. A lassú, ingatag mozdulat hamarosan újra megtorpan és ismét a szakadás és gyűrés hangra csendül fel a négy fal között.
Nagyon sóhajtok. A plafont kezdem el bámulni s nézem, ahogy a visszatükröződő napfény táncol rajta. Visszafordulok az ölemben heverő füzet felé. Magabiztosan indul el a kezem, ám hamarosan a betűket felváltja a firkálás. Kisebb-nagyobb szemek figyelnek a papírról, kék-fehér pillangók suhannak át rajta, csiga nyújtja feléjük a szarvát és virágindák szövik körbe az egészet. Pár percig meredten nézem, majd ismét a megszokott mozdulattal tépem ki és gyűröm galacsinná a lapot. Lazán eldobom,
majd rövid röpképes élete után tompa puffanással ér földet a többi mellett.
Szorosan behunyom a szemem és fohászkodom az ihletért. Gondolatban a szavak erdejében bolyongok. Körülöttem szépen csengő hangok, sokat mondó gondolatok, ezerszer leírt eszmék, teliholdas éjszakán megálmodott ideák. Hallom, ahogy a langymeleg szellő a faágak között bújócskázva az élénkzöld levelekkel játszik. Madarak éneklik a napsütötte levegőbe a hangzatos melódiájukat.
Egyszer csak furcsa érzés kerít hatalmába. A szavak lassú táncba kezdenek, a gondolatok mondatokká formálódnak, a betűk értelmet nyernek. Mire újra fénybe ér tekintetem a hófehér lapon már könnyen siklik az ezüst golyóstoll. Sorra követik egymást a kék, kissé döntött sorok. Nem gondolkozom, hogy mit írjak még, kezem nem torpan meg egy pillanatra sem, a gömbölyűre formált tintavonalak mégis könnyedén, szakadatlanul jönnek egymás után.
Az a bizonyos csók, a Múzsa csókja, melyre nap, mint nap vár türelmetlenül számtalan lélek. Ettől kelnek életre a gondolatok, változnak dallammá a hangok, alkotnak képet az ecsetvonások s találnak párjukra a rímek tengerében a szavak.