Egy másik élet
Életem egyik legmeghatározóbb eseménye a három hetes utazásom volt Németországba egyik barátnőmmel. Őszintén megvallva, sohasem voltam külföldön egyéb okok miatt, és örültem, mikor eljött ez a lehetőség, hogy kiutazzak unokatestvéreimhez három hétre.
Négy éve tanulok németet a sulimban, ahova járok, de meg kell valljam, nem nagyon aktivizáltam magam sohasem német tanulás ügyileg - így egy árva szót sem értettem, mikor elkezdtek hozzám beszélni németül. Emlékszem arra az esetre, mikor bementünk egy "egy eurós" boltba, és néztünk valami kacatot a barátnőmmel. Egyszer csak felbukkant egy harminc év körüli férfi és elkezdett hozzánk beszélni. Mi csak néztünk egymásra barátnőmmel, hogy most mit mond, aztán hirtelen befejezte, ránk mosolygott, és elmondta angolul a mondókáját. Mindig mosolyogva emlékszem erre vissza.
Teljesen más élet van odakint, mint itthon. Az emberek nyugalomban élnek, nem sietnek sehova, a kutyájukat póráz nélkül sétáltatják, mert nem félnek attól, hogy elszökne tőlük. Ami kint van, az egy másik világ. Tudom, ha több időt töltenék kint, nem lenne minden annyira habostorta, de biztos jobb lenne, mint itthon.
Nürnbergben voltam, a központtól tíz-tizenöt percre. Minden reggel kikisértük unokatestvéremet a suliba és minden délután hoztuk, elvittük balettozni vagy zongoraórára. Úgy érzem, a szívem egy részét Németországban hagytam.
Ha lehetne, és tudnék németül, szívesen élnék Nürnbergben. Csodálatos egy hely, csak áhítattal tudok róla mesélni. Annyira nyugalmas ott minden! Elképzelni nem lehet magyar fejjel.
Hogy őszinte legyek, a kint létem alatt egyszer sem hiányzott Magyarország. Persze, a barátaim hiányoztak, de a magyar légkör sohasem. Laktam én már a nagyvárosban, lakom is kisebb városban, de egyik sem hiányzott. Nem hiányzott az állandó stressz, a rohanás, a feszültség, az, hogy érzed az embereken a negatív energiákat és egyre jobban átragad rád ez az életforma... Ezért akarok elköltözni minnél hamarabb innen.
Minden délután elmentünk barátnőmmel sétálni, vagy futni, mert megkívánta a szervezetünk. Volt, mikor három órán keresztül csak úgy sétáltunk, és egyáltalán nem figyeltük merre megyünk - de mindig hazaértünk. Áhítattal néztük az egész várost, csodálatos volt.
Órákon át tudnék írni a kint létemről, hisz nagyon megfogott bennem valamit. Imádok utazni, igaz, de nem hittem volna, hogy egy másmilyen légkör ennyire meg tudná az ember nézőpontját változtatni. Remélem mindneki átfog egyszer egy ilyet élni, megéri.
Bohoni Beáta