Azoknak ismerős lehet ez a festmény, akik 11-12.-esek és már átvették Ady Endre egész életét, pályafutását. Ezt a festményt az irodalom könyvemben találtam, egyből magával ragadt a fotó. Örülök, hogy abban a pillanatban nem az ifjúságnak célzott könyvemet olvastam tovább, hanem felpillantottam egy percre a könyvemből.

 

~

Határozottan jól tettem. Aki nem tudná, Magaritte képviseli a belga szürrealizmust. ( Paul Delvaux mellett) A kép magával ragadó, nem egészében láthatjuk rajta a lovagló nőt, hanem részleteiben – de az agyunk egyik kis zuga mégis kiegészíti. Egyszerre használ hideg és meleg színeket, kompenzálva a bennünk kialakuló érzést. Aprólékos munka jellemzi az alkotását, a lónak az izmai is tökéletesen látszódnak, a falevelek és a fűszálak is. Ha megnézhetnénk közelebbről, lehet valami kis legyecskét is találnánk az egyik faágon. 

 

​~

 

Az órán kedves irodalom tanárnőm mesélt a képről, elmondta nekünk ő hogyan értelmezi a Biankót, beszélt a festmény által kialakult érzéseiről is. Ugyebár, a tankönyv Ady Endre – Az eltévedt lovas versével hozta össze az alkotást, amit nagyon jól tettek, mivel ideillő kép. Ady versében is fellép a hiány alakzat – ami megtalálható a festményben is – és a vers téged állít be lovasnak.

 

​~

 

Én személy szerint odavagyok az ilyen „különc” képekért, mivel elvont vagyok én is. Nagyon tetszik az a képben, hogy mert kockázatot vállalni és így ábrázolta az egész témát a festő. Talán én még azt a jelzőt is illetném a képre, hogy szürreális, pedig semmi valóságon túli sincs az alkotáson. Emlékszem, percekig néztem a képet, ittam tanárnőm szavait mikor mesélt a képről és amint láttam, imponált neki az buzgóságom a kép iránt.