A világ ellenem
Sokunk számára, ha egyszer elkészít egy fotót, annak akkor, abban a pillanatban van egy jelentése számunkra. Percekig gondolkoztam azon, hogy az alábbi képek számomra jelenleg mit jelenthetnek. Az egyes fotóim érzelmi jelentése folyamatosan változik, hangulatfüggő. Most éppen úgy érzem, hogy a világ ellenem harcol, folyton - folyvást azon ügyködik, hogy egyetlen napom egyetlen perce se sikeredjen egy kicsikét is tökéletesre. Van az a pillanat, amikor képes vagy azt mondani, hogy „most jó, maradjon így minden”. Mondhatni, ez az állítás gyorsan értelmét veszti, elég egy gyengéd lökés és már zuhansz is lefelé… Most így érzem magam.
"Menekülnöm kellene. Elfutni, mielőtt ellenem fordulnak. De hova fussak? Mi tévő legyek? Vessem be magam az erdőbe, hogy ott pusztuljak? Körülnézek. Az emberek tekintete tele gyűlölettel. Kerülik a pillantásomat. A szájukat lebiggyesztik, félig kihívóan, félig megvetően. Nem fogok az erdőbe menekülni előlük, mert hiszen éppen ezt akarják. Tekintetemet előre szegezem, a bitófára." / Celia Rees /
Ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy a felhők pontosan azt ábrázolják, ahogyan érzem magam. Ott állok egyedül, kétkedve a világ előtt, millió gondolatot repít a szél a fejem fölött és felmerül bennem a kérdés: jó ez így nekem?
A következő képekkel kapcsolatban olyan érzéseim vannak, mintha a növények a modell mögött azt próbálnák hangsúlyozni, hogy a Sors mindig közbe szól. Akármerre is szeretnél menni, akárhogyan is szeretnéd csinálni a dolgaidat, a Sors mindig közbe szól: arra fogsz fordulni, amerre Ő akarja.
Talán mindig így kellett lennie és most is engedni kéne, hogy alakuljanak a dolgok a saját, jól kitaposott ösvényén…
