Szeretném megköszönni, hogy időt szántál rám. Valójában úgy indultam neki ennek az interjúnak, hogy csak a fotóidról, illetve a tetoválásokról, a piercingekről fogok kérdezni, amik a testeden találhatóak, végül kiderült rólad pár érdekesség, így jutottunk el odáig, hogy már a műveltségről is beszélhetek veled, ami ma már sajnos kevesebb hangsúlyt kap a fiatalabbak körében is. Képek, testmódosítás, versek, éneklés és bátorság. Úgy gondolom, ezek a jelzők illenek Rád leginkább.
Mikor kezdtél el modellkedni és milyen körülmények között?
Az az igazság, hogy a szó hagyományos használatában soha nem modellkedtem, inkább saját magamat fotóztam és Facebook-ra profilképnek indult, ezután saját magam szórakoztatására készültek a fényképek. Általában az összes ugyanaz a fal előtt készült.
Láttam, hogy vannak olyan képeid, amiket nem te készítettél magadról. Hivatásos vagy hobbi fotós készített rólad képeket?
Az egyik ismerősöm, barátnőm készítette őket. Szerintem hobbi fotós, nem hivatásos fényképész, nem tanulta iskolában a szakmát, viszont elég komoly gépe van. Szeretne ezzel foglalkozni, de nem hiszem, hogy hivatásosnak lehetne mondani.
A pózokkal és arckifejezésekkel milyen érzelmeket próbálsz közvetíteni?
Gondolkoztál már azon, hogy hivatásos modell legyél?
Persze, nagyon jó lenne, csak sajnos nem olyan az arcom, az alakom, ami ehhez megfelelő lenne. Én fiatal koromban 80 kg voltam, azután 55 kg, és ezután ingadozott a súlyom, ez sajnos a bőrömön nyomot hagyott, szóval nem hinném, hogy megfelelő alany lennék ehhez.
Ami felkeltette az én érdeklődésemet, az a pillangó a mellkasodon, illetve a neved is tartalmazza. Van komolyabb jelentősége?
Igen. Nem tudom, hogy ismered-e Wass Albertnek az Erdők könyve című művét, ami valójában a gyerekeinek íródott és ebben van egy történet, egy kis mese, aminek a címe "Mese az éjjeli pávaszemről". Ez egy olyan történet, ami arról szól, hogy a pillangók hogyan keletkeztek/születtek és nagyon szép ez a mese. Az, aki ezt olvasta, az tudni fogja, hogy miért van ennek jelentősége.
Amikor készül egy kép, az a lényeg számomra, hogy olyannak lássam magam rajta, ahogy szeretnék kinézni. Ez sokszor nem jön össze. Érzelmeken nem igazán szoktam gondolkodni.
Mi a helyzet a tetoválásokkal és piercingekkel? Láttam a képeiden, hogy van egy pár belőlük és én külső szemmel nézve úgy gondolom, hogy fő „témája” a fotóidnak. Mi a történetük?
Pontosan. Az az igazság, hogy azt mondod, hogy jó pár van, hát sajnos sokkal kevesebb, mint amennyit szeretnék, igazság szerint ennek anyagi akadályai vannak. Mivel sem az arcom, sem a testem nem olyan, amilyet szeretnék, így a tetoválásokat próbálom előtérbe helyezni a képeken.
Az első az a mellkasomon lévő pillangó volt, aminek a történetét már hellyel-közzel ismerjük. Ezt követte még ugyanazon a héten a derekamon lévő tündér, amit angyalnak szoktak nevezni, ami csak úgy szép és az volt a terv, hogy majd a pillangóval virágos dolgokkal össze lesz kötve, de azóta új terv van a hátamra. A 20. születésnapom alkalmából leptem meg magam a bal karomon lévő lánnyal. Úgy mentem oda a szalonba, hogy egy lány legyen a karomon, - mivel lány vagyok – bakancs legyen rajta és valahogy a húszas számot (mert a 20. születésnapomról volt szó) ötvözze bele a tetováló srác az egészbe.
Következtek a lábaimon lévő fűzők. Régi nagy álmom vált valóra, hogy ezek elkészültek, bár a legfájdalmasabb volt az eddigiek közül. Az első után hetekig gondolkoztam, hogy a másodikra vajon elmerjek-e menni vagy ne, de aztán győzött a vágy, hogy mindkettőn legyen. A névnapomra a páromtól kaptam a jobb karomon lévő napraforgót, ami azért került rám, mert a pillangókon kívül a napraforgó még a másik szerelmem. Szerintem a leggyönyörűbb virág. Ha valaha eljutok odáig, hogy lesz esküvőm, a menyasszonyi csokrom is ebből lesz. A pillangók a jobb lábam alján, a mellkasomon lévő szöveg és a combomon lévő feliratot egy kedves barátomnak köszönhetem, aki eddig csak piercingekkel foglalkozott, - egyébként tetováló stúdiója van Szegeden és most kezdett el komolyabban a tetoválással is foglalkozni. A mellkasomon lévő szöveg az Üvöltő szelekből egy részlet, ami Sőtér István fordításában úgy hangzik, hogy „Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz?” – tehát magyarul mennyire szánalmas lenne az életünk, ha csupán csak a külsőségek alapján ítélhetnénk meg egymást, persze a szövegkörnyezetben teljesen másra utal, de így önmagában számomra ezt jelenti.
A combomon lévő szöveg egy Ágnes Vanilla idézet. Megjelent egy József Attila versekből álló CD-je, pontosabban a költő verseit dolgozza fel és mivel ez idő tájt volt a költő születésnapjának századik évfordulója, ebből az alkalomból írta az énekesnő a Születésnapodra című művet, ami nagyon szép. Ebből egy részlet lesz a combomon, még 5 sor hiányzik. A könyökömön van egy pókháló, aminek az a lényege, hogy a páromon is van egy ugyan ilyen és ez vele egy közös tetoválás. Egyelőre ennyi, tervek vannak még, de a pénz akadályt szab.
Véleményed szerint igaz az állítás, hogy aki elkezdi, az nem tud vele leállni?
Rám biztos, hogy abszolút igaz. Sőt, én a piercingekkel is így voltam. Találtam egy szórólapot, éppen volt pénzem, anyukámtól külön éltem, így nem tudott már szabályozni. Elmentem, beszúrattam azt hiszem egy szerdai napon az elsőt, egy héten belül mindennap visszamentem, pontosan 5 nap elteltével 5 piercing volt már az arcomban. A tetoválásokkal is így vagyok, csak az ugye jelentősen drágább, így azzal várni kell.
Van stílusod? Melyikbe sorolnád magad?
Amikor megkérdezik tőlem, hogy milyen stílust képviselek, soha nem tudom, hogy mit mondjak. Általában, ha felteszik nekem a kérdést, hogy „Rocker vagy?”, akkor azt szoktam mondani, hogy Lujzi vagyok. Az az igazság, hogy 17 éves koromig csak magyar Heavy metal-t hallgattam, - leginkább Ossian, Pokolgép, Kalapács, - manapság nyitok már a külföldi zenekarok felé, a Death metal, ami mostanság jól esik, de kifejezetten nem tudnám magamat egyik stílusba se besorolni. Punk biztosan nem vagyok, goth sem.
Rátaláltam a videó megosztós profilodra és tátott szájjal néztem, hogy te énekelsz és verseket szavalsz. Mikor kezdtél el ezzel foglalkozni? Milyen indíttatásból?
Emily Brontë a nagy szerelmem és elég szomorúan tapasztaltam, hogy nincsenek fent magyarul a versei. Verset nem tudok szavalni igazán, de gondoltam hátha van még rajtam kívül olyan ember, aki keresi magyarul a verseit és gondoltam rajtam keresztül valamennyire elérhetőek. 11 évig jártam néptáncra, talán onnét maradt meg az éneklés, de ez sem az én
műfajom, csak ez ugyanolyan, mint a fényképek: nincsenek jó képeim, de folyamatosan fotózom magam, nem tudok énekelni, de azért próbálkozik az ember.
Gyakran tapasztalod azt, hogy a külsőd miatt nem vesznek fel egy bizonyos munkahelyre?
Ha nem is emiatt, akkor is erre fogják. Az ezelőtti munkahelyem egy sima gyár volt, ott nem volt probléma ezzel, bár, amikor ott is nagy vendégsereg érkezett próbáltak rábeszélni, hogy ki kéne venni a piercingeket, illetve hosszú nadrágot, hosszú ujjú pólót kellett volna viselnem.
Azóta rengeteg állásinterjún voltam, ahol azt mondták, hogy minden rendben van, de sajnos a piercingek miatt nem vettek fel. A tetoválásokat ilyenkor persze el szoktam takarni, de az a kevés piercing, ami maradt az arcomon még mindig sok.
Közrejátszik a piercingek eltávolítása ahhoz, hogy végre ne ezekre hivatkozzanak egyes állásinterjúknál?
Nem, a piercingek egy mandula műtét miatt nincsenek az arcomon. Néhányat később vissza tudtam rakni, de például a nyelvembe, a szám körülieket nem sikerült. A homlokomban lévőket azért nem raktam vissza, mert csúnya volt a heg, az orromba és a számba sikerült végül.
Egy közösségi oldalon olvasható a bemutatkozásod. Egy részletre nagyon felfigyeltem. „Nem célom megfelelni sem a társadalomnak, sem olyan anonim személyeknek, akik egyáltalán nem ismernek és az égvilágon semmit sem jelentenek a számomra (…)”Volt valami olyan tapasztalatod, ami kiépítette benned ezt a hozzáállást? Köze van a nem mindennapi külsődhöz?
Valójában, szerintem mindenki besokall attól, hogy a munkahelyeken is elítélnek az alapján, ahogyan kinézel. Ezen a közösségi oldalon is pár kép alapján mindenki írogat össze-vissza, olyan tulajdonságokról is, ami egy kép alapján nem ítélhető meg. Olyan ember szólogat be, akinek se képe, se adatai nincsenek. Nem szeretném, hogy azt gondolják, hogy most sírni fogok elalvás előtt, mert ő azt írta, hogy – például – kövér vagy csúnya vagyok, nem érdekel. Ha a barátaim így gondolnák, azon elgondolkoznék, de az, hogy egy vadidegen ember hogy lát, az nem érdekel.
Észrevettem, hogy több hozzászólásodban is felháborodva írsz a helyesírásról. Manapság nem sok embert érdekel, hogy ki hogyan ír le dolgokat, téged viszont nagyon is. Napjainkban már nagyon divatossá vált helytelenül írni, és a legtöbb ember ehhez hozzászokott. Mi a véleményed erről? Köze van ennek ahhoz, hogy verseket olvasol és szavalsz?
Úgy gondolom, hogy ennyi idősen – akármilyen végzettsége van az embernek – főleg, ha egy közösségi oldalra kiír regény hosszúságú szöveget, akkor legalább figyeljen arra egy kicsit, hogy ne legyen tele teljesen banális hibákkal. Az egyik „kedvencem” az „egyenlőre” és „egyelőre” közötti különbség, amire emlékszem, hogy általános iskola
alsó tagozatában tanítják.
Csodállak azért, mert nem adod fel az egyéniségedet a társadalmi elvárások miatt és kitartasz önmagad mellett. Még egyszer szeretném megköszönni, hogy időt fordítottál rám. Kívánom, hogy váljanak valóra a terveid és még több tetoválással gazdagodjon a tested!
Kollár Barbara
2013. december 9.
A testmódosítástól a műveltségig
- interjú Butterflyza Headtrip-pel