2010 Márciusa
Kellemes közeledő nyári idő volt, a saját kis városomban össznépi hulladékgyűjtés volt – de mi, a kis végzősök elindultunk egy nagy koncertre a közelben lévő Hatvanba, ahol ugyanis fellépett a híres, neves SP, minden lány álma. 14 éves fejjel másra sem vágytam, minthogy lássam azt az ikont, akiért meghaltam volna akkoriban – hova gondoltam. Következményekre nem gondoltunk mi, amikor ellógtunk igazából egy iskolai napot – amint megtudták hova tűnt öt lány az osztályból, egyből kérték be az ellenőrzőnket és kaptunk egy alapos fejmosást, de nem bántam meg mai napig.
Éder Krisztián egy fiatal fotós, aki Művészeti egyetemre jár és kemény munkával el is érte azt, amire egy hétköznapi ember csak álmaiban képzel el. Volt a világ különböző pontján, modelleket fotózz és zenélt is régebben – bevallom, nekem a fotói jobban tetszenek, mint a zenéi, bár kívülről tudom az összesnek a dalszövegét – és én most fotós munkásságából akarok nektek bemutatni egy New York-i fotósorozatot.
Nagyon megosztó személyiség, sokan utálják, de senki sem tudja azt, milyen tehetséges fotós Ő amúgy. Nekem, ha mondhatjuk így, Ő a kedvenc magyar fotósom – magával ragad az ő szemlélete, ahogyan látja az embereket, az a letisztultság, amit képvisel.
Két hétig volt NY-ben, és csodálatos fotókkal halmozott el minket. Kisebb blogbejegyzésekben leírta milyen volt számára ez az élmény, és hogy mennyire más az élet kint - a képeken ez nagyon jól visszatükröződik - és arra készteti az embert, hogy a következő nyaralási célpontja New York legyen.
Külön imponál az nekem, hogy egy színes fotója sincs erről az útról, mindent fekete fehérben készített el, vagy utómunka során alakította ilyenné. Próbálta élethűen visszatükrözni az ott zajló életet, mindent próbált megörökíteni, hogy nekünk, a szegény népnek megmutathassa.
Nekem kifejezetten a szöveg feletti kép tetszik, ahol a szőke hajú lány mennyire jól beleillik ebbe a képbe, és a mellette lévő férfiak sem zavartatják magukat, szívesen készítenek vele egy képet. Kíváncsi lennék mennyit bohóckodhattak, vagy milyen volt az a helyzet mikor Krisztián megkérte őket, hogy álljanak össze egy közös képre.
Böngésztem tegnap este az oldalát és arra jutottam, örülök, hogy letért a zenészi pályáról és komolyabban kezd foglalkozni ezzel és minden erejét a fotózásra fordítja. Ő nem az a fajta ember, aki felvág azzal, hogy méregdrága fényképezőgépe van és milyen befolyása van a zenészi előélete miatt - szépen, "csendben" alkot napról napra és éli életét.
Utálom az olyan embereket, akik külső alapján és a múlt alapján ítél meg másokat - vele mindig ez van. Nagyon régóta "rajongok" érte, emlékszem, mikor az egyik zenecsatornán volt egy olyan kis sorozata, ahol az egésznapját lencsevégre vették fel, és én azt vártam már, hogy mikor vonul be a kis stúdiójába és csinál felemelő képeket.
Ha úgy adná az élet, hogy egyszer asszisztálhatnék mellette, minden bizonnyal nem szalasztanám el, nagyra tartom őt és tisztelem is.
