A kudarc pillanata
A szép pillanatokat képes egy rossz hír azonnal szétoszlatni. Pofon vág a valóság: semmivel sem vagy jobb annál, mint amit hittél magadról. Bizakodóan álltál elébe az élet egyik legnagyobb kihívásának, és mosolyogtál. A mosoly az arcodon olyan halovány most… Napokkal és hetekkel ezelőtt még volt valami a szemedben, ami azt sugallta, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és minden jó, minden olyan szép, mint ahogy azt te elképzelted gyermeki álomvilágodban.
Az élet néha akkora pofonokat tud kiosztani, hogy az után a csattanás után már nehéz vagy éppen lehetetlen két lábra állni. Próbálkozunk, én is és te is, mindennap küzdöttünk valamiért, egy olyan célt határoztunk meg titkon magunkban, ami talán túl vakmerő lehetett. A cél túl messzevolt, a te karod pedig túl rövidtávra tud csak elnyúlni. Igen, lehetne keresni az okokat, ha abban hiszel, hogy amit adsz, azt kapod vissza. Elgondolkozol, töprengsz, hogy vajon mikor és mit ronthattál el, de a válaszra nem lelsz, bármennyire is erőltetnéd magad.
Ilyen ez a szakma; embernek lenni, és felnőni bizonyos feladatokhoz, mint például ahhoz, hogy túl kell élni bizonyos ütéseket, bármilyen nagyot is kapsz, bármennyire is tud fájni.
Kollár Barbara