top of page

Vészjósló migrén

Folyamatos, sajgó fejfájásom harmadik hetébe csöppentünk a mai nap eljövetelével. Már annyira gyötört, hogy egészen hozzá is szoktam. Talán már el is jutottam volna oda, hogy észre sem veszem ezt a kellemetlenséget, ha az a pszichopata kis manó a kobakomban nem emlékeztetett volna rá félpercenként azzal, hogy egy pici, ám annál erősebb baltával hasít teljes erőből a koponyámba. Már ott tartottam, hogy vagy én ölöm meg őt, vagy ő engem. Aztán ahogy sunyi tervemet forraltam, rá kellett döbbenem, hogy teljesen mindegy, ki lesz a gyilkos, az áldozattá így is, úgy is én magam válok. Következő gondolatom már némileg józanabb testet öltött: találjunk valamit, ami megszabadít a baltás manótól anélkül, hogy bárminemű bántódásom esne tőle. A megoldás viszont csak nem akart megérkezni.

Volt egy kutyám, Tracy. Általában elég antiszociális teremtmény volt, magának való, nem érzett késztetést arra, hogy nyalizzon az embereknek. Szívbaj nélkül sétált el mellettük, mintha észre se vette volna őket. 

Most valami mégis megváltozott. Látta rajtam, hogy gyötör valami. Elkezdett tehát akcióba lendülni. Segítségért kiáltott a maga eb módján, elkezdett sokatmondóan bámulni az emberiségre, amely persze értetlenül bámult vissza rá. Én láttam rajta, hogy megviseli a tehetetlenség, amely az én tehetetlenség okából kifolyólagos stresszes állapotomnak nem igazán volt segítségére.

 Ma reggel nyolc órakor történt, hogy legnagyobb kilátástalanságom közepette azt vettem észre, hogy a pszichopata kismanó kopácsolása lelustult, aztán szép komótosan el is csitult. Értetlenül, és egy hatalmas megkönnyebbüléssel a szívemben álltam a dolgok előtt. Gyógyszert sem szedtem, előjele sem volt a változásnak, természetgyógyászok, és mágusok sem látogattak túl sűrűn. Azt hiszem Tracy mancsa van a dologban. Igen… emlékeim szerint az ő mancsa volt az. Ő csak a manót elzavarni a fejemből. Ezt próbálta megértetni az emberiséggel is, akik aztán nem értették meg Őt. Mindegy, Tracy, köszönöm. Az a lényeg, hogy így vagy úgy… de legalább már nem fáj.

​A weboldal tartalmának a másolása tilos, szerzői jogvédelem alatt áll.

Okostelefonoddal, már utazás közben is olvashatsz minket!

bottom of page