Pszichiátria Magazin

Az utóbbi időszakban újra előtérbe került az a téma, ami számomra amúgy is egy érzékenyebb terület – a homoszexualitással kapcsolatos problémák. Habár engem ez közvetlenül nem érint, közvetetten viszont igen. Egy bizonyos szinten jártas vagyok a témában, ezért bátorkodom leírni az észrevételeimet. És hogy ez hogy férhet meg az Álmok és Rémálmok csoportban? Úgy, kérem szépen, hogy rémálomhoz hasonló állapotok uralkodnak jelenleg.

 

Ezzel a cikkel nem forradalmat szeretnék kirobbantani, hiszen ahogy észlelem, már annyi érv született mindkét oldal táborából, hogy már nincs olyan, amelyik ne hatna klisének. Ebből következik az, hogy ezekkel az érvekkel nem fogjuk meggyőzni egymást, ha eddig nem sikerült. Ez nem is célom. A cél talán az, hogy vegyük észre, hogy nem csak az az álláspont létezik, amit mi magunk képviselünk. Ha ezt észrevettük, már csak egy feladatunk van hátra. Realizálnunk kell azt a tényt, hogy a különböző nézőpontok képviselete okkal történik. Az ok pedig minden esetben ugyanaz: egy számunkra logikus, járható utat találunk benne. Ne legyünk túl szkeptikusak és szűk látókörűek, hiszen semmi probléma nincs azzal, hogy mindenki más értékrendek szerint él.

 

A probléma ott kezdődik, ahol egy illető értékrendje a másik fél kárára válik. A homofób értékrend márpedig magában hordozza ezt a jelenséget. Én azt értem, hogy a sztereotípiák és a gyűlöletbeszédek a saját identitásunkat nyugtatják meg, és jót tesz a lelkünknek, hogy „huhhh de jó, hogy én nem vagyok ilyen.” De komolyan, az önigazolásra tényleg ez az egyetlen megoldás? Beszélgettem néhány ismerősömmel a másik oldal képviseletéből. Egyik sem ismert saját neméhez vonzódó személyt. Az utálatra vonatkozó okok is hasonlóak voltak: Nyafognak. Felvonulnak. Buzik. Genetikai hulladékok.

Következő szinten már némi kifejtéssel is gazdagodhattam: Isten ments, hogy ezek örökbe fogadhassanak egy gyereket! Szegényke szintén buzi lesz, ha ezt látja mintának. Nem szabadna a médiában szerepeltetni őket, mert rossz hatással van a gyerekekre.

 

Na milyen igaz. Mennyivel jobb, ha megkíméljük a gyereket az ilyenektől, ha lehet, inkább 20 éves koráig ne is tudjon arról, hogy létezik ilyen. Jobb, ha az osztálytársaitól hall róla először, hogy aztán őt bántsák a tudatlansága miatt. Ugye? Nem. A szülő felelőssége, hogy beszélgessen a gyerekével, és aki nem hajlandó megértetni kicsiny csemetéjével, hogy a világ márpedig nem fekete-fehér, annak nem is való az a kis csemete. Ehhez kapcsolnám hozzá az örökbefogadós mizériát: egy meleg pár valószínűsíthetően nem fog addig gyermeket kapni, amíg be nem bizonyosodik, hogy képesek rá, hogy elmagyarázzák a helyzetet a gyereknek. Felmerülhet a kérdés: miért kéne nekünk alkalmazkodnunk a melegekhez? Nos. Amíg ez nekünk annyiból áll, hogy egy plusz dolgot kellene megmagyarázni a kicsinek, addig ezek a köcsög buzik megküzdenek elsősorban saját magukkal, másodsorban a környezetükkel, harmadsorban az egész világgal, amely rugdossa ki magából.

 

A töredékét sem írtam le annak, amit a témáról gondolok. Ám ahogy mondtam, se nem forradalmat, se nem meggyőzést nem tűztem ki célul. Csak egy gyors kérdés: nincs meleg ismerősöd? Értem, értem. Ez valószínűleg így van. A legjobb barátod sem az. Ha az lenne, már rég bevallotta volna neked, hiszen tudja, hogy te elfogadó vagy.